A kiváló szezont teljesítő szászrégeni együttes már az utolsó forduló előtt biztos volt abban, hogy a dobogó harmadik helyén végez, így felszabadultan játszhatott. Nem úgy a csoportot végig vezető házigazdák, akiknek az első hely megőrzése volt a céljuk.
A Maros megyeiek eredményes játékukkal 3–1-re is vezettek, de a végéhez közeledve két perc alatt két gólt kaptak, így meg kellett elégedjenek a döntetlennel. Ez az eredmény a Kudzsiri CSO-nak kedvezett, amely megnyerte saját meccsét, és Déssel pontegyenlőséggel ugyan, de a csoportelsőséget is megszerezte.
A másik Maros megyei csapat, a szezon végén csalódást keltő Nyárádtői Unirea 3–0-s hazai vereséggel zárt, ráadásul a győztes Tordai Arieșul meg is előzte a ranglistán, így csak az ötödik helyen fejezte be a bajnokságot.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!