A Csík körzeti labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának találkozója a rangsor alapján rangadónak számított. Mind a Csíkszentgyörgyi Fiság, mind a Tusnádi Piliske addig nem talált legyőzőre, százszázalékos teljesítménnyel várták az összecsapást.
Az előnyt a házigazda Fiság szerezte meg, a 33. percben Tompos Tamás Arnold talált be. A gólszerző még a szünet előtt emberhátrányba hozta együttesét, egy durva megmozdulását követően piros lapot mutatott fel a találkozó játékvezetője, Deák Ferenc.
A folytatásban kiegyenlített a Piliske, aztán a hosszabbítás második percében szerzett góllal 2–1-re megnyerte a mérkőzést.
A lefújást követően elszabadultak az indulatok, a házigazdák játékosai mellett a nézők közül is többen a pályára vonultak, a játékvezetőt kérték számon, akit a beszámolók szerint le is öntöttek vízzel.
A kiállított játékos igencsak vehemensen, érkezett, rögtön a sípmester felé szaladt, meglökte, megütötte őt.
Természetesen, a mérkőzésnek így lesz utózöngéje is, a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület fegyelmi bizottsága szerdán délután hozza meg döntését az üggyel kapcsolatosan.
Sok jóra nem számíthat a házigazda, a Csíkszentgyörgyi Fiság, miután nem tett eleget rendezői kötelezettségének. Ahogy a kiállított játékos sem.
A bizottságnak pár héttel ezelőtt meg kellett hoznia egy igencsak súlyos döntést, az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság Parajd–Betfalva találkozóját követően. Azon az egyik szurkoló ment be a játéktérre, ütötte meg az egyik vendégjátékost. Többek között négy hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell megszerveznie a parajdiaknak.
Álomszerűen kezdett hazai pályán az FK Csíkszereda, amely már az 5. percben megszerezte a vezetést a listavezető Bukaresti Dinamo ellen. A fővárosiak azonban még a szünet előtt fordítottak, és 3–1-es győzelemmel távoztak a Szuperliga 9. fordulójában.
Remekeltek a Szirtisas Íjász Sportklub versenyzői a szilvásváradi 3D-s világbajnokságon. Miklós Csaba aranyérmet szerzett, ezzel a csíkszentkirályi egyesület történetének második világbajnoki címét ünnepelhette.
Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Románia fegyvert szállított Ukrajnának az ukrán-moldovai határon található Sztarakazacse átkelőn keresztül, amelyet szerdára virradóra bombázott le az orosz hadsereg – állította az orosz TASZSZ hírügynökség.
A kolozsvári Kerék csárda családi vállalkozásként másfél évtized alatt nőtte ki magát a város egyik ismert vendéglátóhelyévé. Sipos József és családja most 9,4 millió eurós beruházással lépne tovább.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!