Történelmi pontszerzéssel indította szuperligás szereplését az FK Csíkszereda. A Dinamo elleni hazai premier álomszerűen indult, két gyors góllal 2–0-ra vezettek, ám a fővárosiak kiegyenlítettek. Szurkolói balhé, majd világításleállás is tarkította az estét, de végül 2–2-es döntetlennel, első élvonalbeli pontjukkal zártak a csíkiak.
Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője elmondta, hogy biztatóan indult számukra a mérkőzés. „Megleptük őket két jó támadással, amelyekből sikerült két gólt szereznünk, utána sajnos kicsit visszahúzódtunk, visszazárkóztunk – persze ezt a Dinamo erőltette ránk. Később ebből a beszorításból sikerült több lehetőséget is kialakítaniuk és aztán egyenlíteniük az első játékrészben” – vázolta az első félidő történéseit.
Ilyés kiemelte, hogy a szünetben rendezték a problémáikat, videón kielemezték a történteket, rendbe tették a taktikát. „A fényberendezés meghibásodása miatt kicsit aggódtam, kellemetlen lett volna – úgy a klubnak, mint a játékosoknak –, egy ilyen probléma miatt 3–0-ra elveszíteni a meccset. Örülök, hogy sikerült orvosolni a problémát, és folytathattuk a mérkőzést.
– értékelt.
Az FK támadó középpályása, Bödő Efraim Zoltán számára nagy öröm volt, hogy ő szerezhette a csapat első szuperligás gólját – mivel az első találat öngól volt. „Itt volt már az ideje, hogy egy hivatalos meccsen is betaláljak. Nagyon örültem, hogy ezzel a csapatot is tudtam segíteni, és persze egy büszke pillanat volt számomra” – fejtette ki.
Hegedűs János, a piros-feketék védője kemény csatának érezte a hétfő esti rajtot. „Erre számítottunk. Elég jól feltérképeztük azért őket, tudtuk, hogy mik az erősségeik. Próbáltuk a begyakorolt dolgokat megvalósítani. Én azt gondolom, hogy az első húsz percben akár le is zárhattuk volna a mérkőzést, voltak helyzeteink még 2–0 után is.
A Bukaresti Dinamo vezetőedzője, Zeljko Kopic gratulált az FK Csíkszeredának a Szuperligába való feljutáshoz. „Az első 10–15 percet külön kell választanom – akkor nem voltunk azon a szinten, ahol lennünk kellett volna, nem játszottunk jól. Ki kell elemeznünk azokat a hibákat, amiket elkövettünk” – fejtette ki a két kapott gól kapcsán.
Hozzátette, ezután viszont már nincs sok minden, amire panaszkodhatna. „A teljesítményünkkel uraltuk a játékot, jól játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki, sok lehetőségünk volt, rúgtunk két gólt is. Ha mindent egybevetek, sok minden miatt lehetek elégedett. Ugyanakkor elveszítettünk két pontot ma, pedig az volt a célunk, hogy megnyerjük a mérkőzést. A 2–0 után számomra fontos volt látni a játékosok reakcióját – ez rendben is volt. Kielemezzük a meccset, és készülünk a következőre, a Botoșani ellen” – zárta értékelését a horvát szakember.
A 2. fordulóban, július 21-én Clinceni-be utaznak Ilyés Róbert tanítványai, ahol az Unirea Slobozia lesz az FK Csíkszereda ellenfele.
Újabb fordulóponthoz érkezett Juan Bauza pályafutása. Az FK Csíkszereda volt játékosa Kolumbiából újból a román labdarúgó élvonalba igazolhat.
Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!