A fiatal szakvezetőt hétfőn nevezték ki a marosvásárhelyi csapat élére, miután a szezon elején a megyei rivális Nyárádtőt irányította. A bordó-fehérek pénteken kora délután a szintén edzőváltáson átesett Gyulafehérvári Unireát fogadták, amelynél Alexandru Pelici-nek is ez volt az első mérkőzése új együttesénél.
Jóval veszélyesebbek voltak a vendégek a találkozó első felében, három nagy helyzetet is kihagytak. A vezetést mégis a vásárhelyiek szerezték meg a 38. percben, amikor Todoran talált be. A válasz viszont nagyon hamar érkezett, Frăsineanu kiegyenlített, azonban a szünet előtti utolsó lehetőségnél a csapatkapitány Răzvan Greu góljával a házigazda visszavette az előnyt.
A folytatásban a vásárhelyi csapat játékosai okosan tartották az eredményt, míg a gyulafehérváriak hajszolták az újabb egyenlítést, négy nagy szituációt is kialakítottak, de pontatlanok voltak a kapu előtt, így a második játékrészben már nem esett újabb találat.
A Marosvásárhelyi SE egy döntetlen és öt vereség után megszerezte első győzelmét hazai pályán, és sorozatban második sikerével tovább zárkózik a ranglistán, négy pontra megközelítette az éppen előtte álló gyulafehérvári gárdát.
A nemrég ugyancsak edzőt cserélt Szászrégeni Avântul (Andrei Enyedi helyét a 43 éves Sandu Borș vette át) remekül helytállt az éllovas Besztercei Gloria otthonában, de a vereséget nem tudta elkerülni, a 74. percben kapott góllal 1–0-ra alulmaradt, és lecsúszott az utolsó előtti helyre.
| 2023. 11. 03. 14:00 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | 2-1 |
| 2023. 11. 03. 14:00 | Besztercei Gloria Beszterce | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 1-0 |
| 2023. 11. 03. 14:00 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | Alsógáldi Industria Alsógáld | 0-2 |
| 2023. 11. 04. 14:00 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 1-1 |
| 2023. 11. 04. 14:00 | Medgyesi SK Medgyes | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Besztercei Gloria Beszterce | 11 | 7 | 3 | 1 | 26-9 | 24 |
2 | Medgyesi SK Medgyes | 11 | 7 | 2 | 2 | 14-6 | 23 |
3 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 11 | 6 | 2 | 3 | 18-8 | 20 |
4 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 11 | 5 | 3 | 3 | 17-12 | 18 |
5 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 11 | 5 | 2 | 4 | 17-20 | 17 |
6 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | 11 | 4 | 3 | 4 | 13-17 | 15 |
7 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 11 | 3 | 2 | 6 | 18-20 | 11 |
8 | Alsógáldi Industria Alsógáld | 11 | 1 | 6 | 4 | 14-20 | 9 |
9 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 11 | 1 | 4 | 6 | 11-16 | 7 |
10 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 11 | 1 | 3 | 7 | 7-27 | 6 |
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!