Hirdetés

Elrontották a vb-selejtező rajtját a románok

Vereséggel kezdett Románia a telt házas Nemzeti Arénában
Fotó: FRF.RO

Vereséggel kezdte a 2026-os labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozatát a román válogatott, amely nem bírt hazai pályán Bosznia-Hercegovinával.

2025. március 21., 23:54

Rosszul kezdődött a fővárosi Nemzeti Arénában lejátszott péntek esti mérkőzés a románok számára, akik már az első negyedórában hátrányba kerültek. Ezután többet próbálkozott a házigazda, de sok hiba csúszott a támadásokba, amelyek a tizenhatos előtt elakadtak. A szünetig két nagy egyenlítési lehetőséget mégis ki tudtak kialakítani, mindkétszer Drăguș volt a befejező, de nem találta el a kaput.

Hasonló volt a játék képe a második félidőben, amelynek elején Drăguș a harmadik helyzetét is kihagyta. A végéig hiába igyekezett, veszélytelen volt a kapura a román csapat, Stanciu lövése nem volt eléggé jól helyezett. Betalálni nem sikerült, a bosnyákok megőrizték a minimális előnyüket, a hosszabbításban pedig egy nagy ziccert hagytak ki. A román válogatott hétfőn idegenben San Marino ellen javíthat, ahol kötelező a győzelem megszerzése.

Labdarúgó világbajnoki selejtező, H csoport, 1. forduló:

Románia–Bosznia-Hercegovina 0–1 (0–1).
Gólszerző: Gigovic (14.).
Románia: Niță – Rațiu, M. Popescu, Burcă, Bancu – R. Marin (Șut, 69.), M. Marin (Mitriță, 74.), Stanciu – Man (Moruțan, 81.), Tănase (Hagi, 46.), Drăguș (Alibec, 81.). Szövetségi kapitány: Mircea Lucescu.
Bosznia: Vasilj – Malic (Bicakcic, 87.), Radeljic, Barisic, Kolasinac – Tahirovic (Burnic, 77.), Sunjic, Gigovic (Memic, 62.) – Demirovic, Dzeko (Bazdar, 46.), Dedic (Saric, 77.). Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Mindenkinek jobb, hogy véget ért ez a történet – az FK beavatott az Anderson Ceará átigazolás részleteibe

Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Ez is érdekelheti

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Nagy pofonba szaladt belé a Kolozsvári CFR, kikapott a Győr és a Loki is

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Kolozsvári CFR a Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar színeket képviselő Győr és a Debrecen is hátrányból várja a visszavágót.

Idegenben vezetett, a pihenő után visszavett az U Craiova az EL-selejtezőn

Döntetlennel zárult az Universitatea Craiova finnországi vendégjátéka az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A román bajnok vezetett a KuPS Kuopio otthonában, a továbbjutó a jövő heti visszavágón dől el.

Két FK-játékos kapott meghívót a válogatottba

Az FK Csíkszereda két labdarúgója is helyet kapott a romániai U19-es női válogatott keretében, amely augusztus 7. és 15. között edzőtáborozik és két felkészülési mérkőzést játszik Moldovával.

Corbu góljától hangos a román és a magyar sajtó, válogatott meghívót sürgetnek

Győztes gólt szerzett, a mérkőzés legjobbjának választották, teljesítményével pedig a román sportsajtó figyelmét is felkeltette Marius Corbu. Több szaklap szerint a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje már megérdemelné a román válogatott meghívóját.

Corbu bombagólja döntött, előnyből várja a visszavágót a Ferencváros

Egygólos előnyt szerzett a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar bajnok szerdán este hazai pályán Marius Corbu kiváló találatával 1–0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrze együttesét.

BL-, EL- és EKL-meccseket is vezetnek a romániai játékvezetők

Öt román játékvezetői brigád kapott megbízást az UEFA-tól a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga selejtezőinek harmadik fordulójára.

Öt pont hátrányból lett első – így élték meg győzteseink a Székely Sport tippversenyét

A végletekig kiélezett hajrá döntött a Székely Sport labdarúgó-világbajnoki tippversenyében: Csatlós Tibor az utolsó négy mérkőzésen ledolgozta ötpontos hátrányát, és megszerezte az első helyet.

A BL-selejtezőben kapott megbízást Kovács István

Újabb nemzetközi küldetést kapott Kovács István, a nagykárolyi bíró vezeti a Bodø/Glimt és az Union Saint-Gilloise közötti Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!