Iramos, jó meccset játszott egymással a két együttes, egyik fél sem állt be védekezni. A román csapatnak voltak ígéretes támadásai, de ezeket nem tudták lövéssel befejezni. Aztán az olaszok a játékrész közepén felpörgették a játékot, és egy védelmi hibát kihasználva a 26. percben megszerezték a vezetést, az AS Roma támadója, Baldanzi talált be.
A sárgamezesek nem ijedtek meg a hátránytól, Akdag távoli bombájával nagyon közel volt az egyenlítés.
Még ennél is nagyobb lehetőség adódott a hosszabbítás perceiben, ám a videóbíró segítségével megítélt büntetőt Munteanu kihagyta.
Az első félidőt végigjátszotta Marius Corbu, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia neveltje, akit a szünetben lecseréltek.
A folytatásban is kiegyenlített volt a játék, a román csapat offenzívabb volt, Stoica közelről be is talált, de a gólt les miatt nem adták meg.
Mindkét csapat magas fordulatszámon pörgött, az olaszok keresték a megnyugtató második góljukat, a románok pedig hajszolták az egyenlítést, ám mindhiába.
A csereként beállt Mitrov lábában maradt az egy pont, a hajrában nem tudta a labdát az üres kapuba továbbítani.
A román kispadról hiányzott Daniel Pancu szövetségi kapitány, aki eltiltás miatt csak a lelátóról nézte végig a meccset.
Az Eb nyitómeccse is izgalmas csatát hozott, a házigazda szlovákok kétgólos hátrányt dolgoztak le, ám a spanyolok a meccs végén megszerezték a három pontot érő találatot.
Szombaton 19 órakor a spanyolok következnek, a mérkőzést Pozsonyban rendezik.
U21-es labdarúgó Európa-bajnokság, A csoport, 1. forduló
Olaszország–Románia 1–0 (1–0),
gólszerző Baldanzi (26.).
Olaszország: Desplanches – Zanotti (Kayode, 86.), Ghilardi, Pirola, 3. Ruggeri, Fabbian, Prati, Ndour – Baldanzi (Pisilli, 86.), Gnonto (Casadei, 63.), Koleosho (Ambrosino, 63.). Szövetségi kapitány: Carmine Nunziata.
Románia: Sava – Strata (Sîrbu, 62.), 3. Ignat (Perianu, 46.), M. Ilie, Borza – Corbu (Oct. Popescu, 46.), Akdag, Grameni (Mitrov, 86.) – Stoica (Burnete, 62.), Munteanu, R. Ilie. Szövetségi kapitány: Daniel Pancu.
A csoport másik meccsén:
Szlovákia–Spanyolország 2–3 (0–2),
gólszerzők Kopasek (48.), Suslov (53., 11-esből), illetve Pubill (16.), Joseph (18.), Tarrega (90.).
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!