HIRDETÉS

Előzhet a Sepsi OSK, a harmadik helyre ugorhat

Sokat érő pontokért küzd a két fél
Fotó: Pinti Attila

2021. május 16., 15:48

Nagy lehetőség kapujában áll a Sepsi OSK, amely a labdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának 8. fordulójában hazai pályán fogadja az FCSB együttesét. Mindkét csapat számára nagy a tét, a fővárosiak a bajnoki címért harcolnak, a háromszékiek viszont győzelmük esetén egy helyet javíthatnak a rangsorban, és felléphetnek a dobogó harmadik fokára.

2021. május 16., 15:48

Miután szombat este az Universitatea Craiova vereséget szenvedett a Kolozsvári CFR-től, a piros-fehérek előtt megnyílt a lehetőség, hogy folytatva sikersorozatukat, megelőzzék az oltyán csapatot, és odaérjenek a harmadik helyre. Ehhez azonban a bajnokesélyes FCSB elleni mérkőzésen feltétlenül szükségük van a három pontra, amire jó esély mutatkozik, hiszen

a pontvadászat idei kiírásában a fővárosiaknak egyszer sem sikerült legyőzniük a székelyföldi együttest.

A két csapat az alapszakaszban kétszer találkozott egymással, és mindkét összecsapáson 1–1-es döntetlen született, a rájátszás odavágóján viszont a piros-fehérek Claudiu Petrila és Bogdan Mitrea találataival 2–1 arányú győzelmet arattak az Anton Petrea által irányított FCSB felett.

HIRDETÉS

A vasárnap esti mérkőzést megelőzően Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője úgy vélekedett, az eddig elért eredmények nagyrészt a küzdőszellemnek és a csapategységnek köszönhetők, a sikerek pedig a jövőre nézve is önbizalmat adnak a labdarúgóknak. A szakember szerint a bajnokság végéhez közeledve minden megszerzett pont sokat nyomhat a latban, és ha sikerül folytatni a remek szereplést, akkor a rangsorban elfoglalt helyükön is javíthatnak.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

„Az egész tavaszi időszak zsúfolt volt, háromnaponta kellett játszanunk, és alig maradt idő élvezni a sikereket. Nekünk továbbra is a pályán kell tennünk a dolgunkat, és majd a végére marad az ünneplés. Újabb nehéz meccs következik egy olyan csapat ellen, amely a bajnoki címért harcol, ezért mindent bele kell adnunk a pályán.

Mint minden más alkalommal, amikor eredményesek voltunk, többet kell dolgoznunk, szaladnunk, mint az ellenfél, egységesnek kell lennünk csapatként, főleg amikor olyan együttesek ellen játszunk, amelyek egyénileg értékesebb játékosokkal rendelkeznek. De eddig is megmutattuk, és bízom abban, hogy ismét érvényesülni fog a csapatszellem és a társakért, az eredmény érdekében hozott áldozatvállalás.

Az élcsapatok ellen nem kell külön motiválni a fiúkat, de nem könnyű a feladat, mert rövid időközönként kell játszaniuk, nincs sok idő a pihenésre, hogy kifújják magukat, és újratöltődjenek a következő meccsre. Viszont jó formában vagyunk, a győzelmek az önbizalmat is meghozták, és ez lendületet ad a további küzdelemhez” – nyilatkozta Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője.

A vasárnap este 22 órakor kezdődő Sepsi OSK–FCSB találkozót a Marcel Bîrsan, Valentin Avram, Daniel Mitruți által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, felsőházi rájátszás, 8. forduló

1. Liga, felsőházi rájátszás

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári CFR CFR
8
5
1
2
12-5
48
2
FCSB FCSB
8
3
3
2
13-11
45
3
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
8
4
2
2
9-6
37
4
Universitatea Craiova U Craiova
8
2
2
4
8-11
37
5
FC Botoșani Botoșani
8
3
1
4
13-16
31
6
Academica Clinceni Clinceni
8
2
1
5
8-14
29
FCSB:
Kolozsvári CFR:
Universitatea Craiova:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
Academica Clinceni:
FC Botoșani:
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Heras továbbra is szárnyal: három ponttal tér haza Bákóból a Sepsi OSK

A válogatott szünet után is folytatta jó szériáját a háromszéki klub, amely szombaton kora délután a Bákói FC otthonában is nyerni tudott. A mérkőzés hőse Ignacio Heras volt, aki duplázott és szállította a győzelmet a piros-fehéreknek.

Látványos bemutatók a csibai lovasíjász napon

Látványos lovasíjász nyílt napot tartott szombaton a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület Csibában. A hideg idő sem tántorította el a közönséget, a bemutatók és a magyar lovas hagyományokat őrző program igazi közösségi élményt nyújtott.

Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

`
Krónika

Iskolába ment a medve – szerencsére tanítás után

Péntek este egy medve jelent meg a Fehér megyei Magyarbénye (Biia) település iskolájának udvarán – közölte a Fehér Megyei Csendőrség.

Krónika

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő

Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.

Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Ez is érdekelheti

A Petrolul először nyert otthon, épp a Kolozsvári CFR ellen (videóval)

A labdarúgó Szuperliga 13. fordulójának zárómeccsén a Petrolul Ploiești diadalmaskodott a Kolozsvári CFR ellen.

Habár a táblázaton feljebb lépett az FK, Ilyés a földön tartja a csapatot

Fontos győzelmet aratott az FK Csíkszereda a Hermannstadt ellen a labdarúgó Szuperligában, a csapat már nincs kieső helyen. A lefújás után Ilyés Róbert vezetőedző elégedetten, de visszafogottan értékelt.

Köszönte szépen az ajándékokat, megvan az első idegenbeli diadala az FK Csíkszeredának

Pragmatikus játékkal, kihasználva ellenfele nagy megingásait az FK Csíkszereda szép győzelmet aratott a Nagyszebeni Hermannstadt FC otthonában a labdarúgó élvonal tizenharmadik fordulójának hétfői meccsén.

Az FK Csíkszereda elleni meccs után kérte, ezúttal elfogadták lemondását

Közös megegyezéssel távozott a Kolozsvári U vezetőedzői posztjáról, miután csapata hazai pályán 2–0-ra kikapott a Botoșani együttesétől.

Óriási blama, kikapott az eddig nyeretlen bukaresti csapattól az FCSB (videóval)

Nem várt eredmény született a labdarúgó Szuperliga 13. fordulójában, hiszen a sereghajtó Bukaresti Metaloglobus megszerezte idénybeli első győzelmét, méghozzá a címvédő FCSB ellen. A piros-kékek két győztes meccs után újra kikaptak.

Nagyon oda kell figyeljen a Hermannstadt támadásaira az FK Csíkszereda

Idegenben lép pályára az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga 13. fordulójában. A piros-feketék hétfőn este az FC Hermannstadt ellen folytatnák jó sorozatukat és megszereznék első győzelmüket az otthonuktól távol.

Online közvetítik a Sepsi OSK meccsét, szurkolói buszokat indítanak

Mindkét székelyföldi futballcsapat számít szurkolói támogatására a következő idegenbeli fordulókban: az FK Csíkszereda Nagyszebenbe, a Sepsi OSK pedig Bákóba indít szurkolói buszt.

Ilyés Róbert: imádkoztam, kértem a jó Istent, hogy rúgjuk be

Hősies küzdelem, drámai hajrá és egy bátor tizenegyes – az FK Csíkszereda döntetlent harcolt ki a Kolozsvári CFR ellen. A lefújás után Ilyés Róbert, Eppel Márton, Pászka Lóránd, Hegedűs János és Hindrich Ottó értékelték a találkozót.

Pászka szemtelen tizenegyesével az FK Csíkszereda a hosszabbításban szerzett pontot a Kolozsvári CFR ellen

Kétszer is előnyben volt a kincses város együttese az újonccal szemben a labdarúgó Szuperliga mérkőzésén. Már úgy tűnt, hogy érvényesül a papírforma, csakhogy a ráadásban megítéltelek egy büntetőt a hazaiaknak.

A halasztás új mérkőzést hoz, más Kolozsvári CFR érkezik az FK Csíkszereda otthonába

A versenynaptárban két hónappal ezelőtt már le kellett volna játszani az FK Csíkszereda–Kolozsvári CFR találkozót a labdarúgó Szuperligában. A halasztást követően csütörtökön este egy teljesen más csapattal kell megmérkőznie a székelyföldieknek.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!