Ezek közül az Universitatea Craiova és az Astra Giurgiu találkozóját rendezik meg először, a két csapat március 18-án, szerdán 19 órától lép pályára. Ezt követően az FC Botoșani–Kolozsvári CFR mérkőzést március 20-án pénteken 20.30-tól, az FCSB–Medgyesi Gaz Metan meccset pedig március 21-én, szombaton 20 órától játsszák le.
A döntéssel a román válogatott felkészülését próbálják elősegíteni. Mirel Rădoi szövetségi kapitány együttese március 26-án, Izland vendégeként küzd a továbbjutásért az idei, részben bukaresti rendezésű Európa-bajnokság rájátszásának elődöntőjében. Győzelem esetén Románia a március 31-én rendezendő playoff-döntőben ugyancsak idegenben a Bulgária–Magyarország párharc továbbjutójával mérkőzne meg az Eb-részvételért.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!