Az újonc nyárádtőiek idegenben kezdik a román másodosztály 2024–2025-ös kiírását, a szerdai sorsolás szerint az augusztus 3-i nyitófordulóban a CS Mioveni otthonába látogatnak. A Maros megyei kisváros együttese a második játéknapon hazai közönség előtt is bemutatkozik, amikor a Román Kupa-győztes Vajdahunyadi Corvinult látják vendégül.
– fogalmazott a Székely Sport megkeresésére Adrian Pop, a Nyárádtői Unirea elnöke.
Kifejtette, az előző idényben a Mioveni közel volt a feljutáshoz, tapasztalt csapatot alkotnak és remek játékosokkal rendelkeznek, két éve pedig a Szuperligában szerepeltek, míg a Corvinult nem kell bemutatni, mindent elmond róluk, hogy az Európa Ligában a továbbjutás küszöbén állnak, az első selejtezőkörben 4–0-s előnyről várják a Paksi FC elleni csütörtök esti nagyszebeni hazai visszavágót.
A nyárádtői gárdának a folytatás sem lesz egyszerű, a szezonkezdeten még a tavalyi bronzérmes Sellenberki SK-val és az élvonalból kiesett FCU Craiova 1948 együttesével játszanak, a klubvezető meglátása szerint utóbbiak az első számú esélyesek arra, hogy visszajussanak a legjobbak közé.
Adrian Pop rámutatott, valamennyire előnyt jelent számukra az, hogy a többi öt újonc közül néggyel hazai pályán csapnak össze az alapszakaszban,
először a hetedik fordulóban a CS Afumați-cal, majd a AFC Câmpulung Muscellal, a Metalul Buzăuval és a CSM Focșani-nyal, valamint csak a Nagyváradi FC Bihorral küzdenek meg idegenben.
A célkitűzésekről a nyárádtői elnök megjegyezte, egyértelműen azt szeretnék elérni, hogy bennmaradjanak a 2. Ligában.
– közölte Adrian Pop.
Az Eusebiu Tudor vezetőedző által irányított együttes három fölényes győzelemmel zárta az FC DAC Dunaszerdahely felkészülési központjában zajlott felvidéki edzőtáborát, ahol alsóbb osztályú szlovák ellenfelekkel játszott barátságos mérkőzést: a Slovan Duslo (Vágsellye) csapatát 3–0-ra, az FC STK 1914 Samorint (Somorja) 4–0-ra és az Inter Bratislavát szintén 4–0-ra múlták felül. A hazautazás előtt a nyárádtőiek szombaton Magyarországon az ugyancsak másodosztályú Gyirmót FC Győr vendégeként is pályára lépnek egy edzőmeccsen.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!