A házigazda aradiak minimális különbségű sikerekkel kezdték az alsóházi rájátszást, a Viitorul után a Dinamót is legyűrték, míg a nagyszebeni csapat a Chindiától, illetve az Astrától is két góllal kapott ki.
Bálint László György csapata esélyesebbnek tűnt a pénteki mérkőzés előtt, az UTA azonban nem tudta igazolni favoritstátuszát a pályán. A vendégek jobban akarták a három pontot, amelyet a gyengébb labdabirtoklás ellenére is sikerült begyűjteniük.
A mérkőzés egyetlen gólját a nagyszebeniek helyi szélsője, Petrișor Petrescu szerezte a második félidő elején, amikor is nehéz szögből továbbította a kapura Belu-Iordache beadását.
A piros-fehéreket két alkalommal a kapufa mentette meg a góltól, s bár az UTA-nak is voltak nagy lehetőségei, ezek kihasználatlanul maradtak. A Hermannstadt meglepő sikerével elmozdult az utolsó helyről és nyolcadik az alsóházban, míg az UTA továbbra is a második helyet foglalja el a playout-ban.
A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.
A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!