Hirdetés

Elmaradhat a Sepsi OSK bajnokija

A tavaly októberi sepsiszentgyörgyi mérkőzésén a piros-fehérek szerezték meg a három pontot.
Fotó: Pinti Attila

2021. február 01., 14:46

Erőltetett menetben folytatódik a labdarúgó 1. Liga küzdelemsorozata, amelynek 21. fordulójában a Sepsi OSK alig két napos pihenő után az FC Argeș vendégeként tehet kísérletet a pontszerzésre. A háromszékieknek a játékoskeretet sújtó koronavírus-fertőzés és az eltiltások miatt ezúttal is tartalékosan kell kiállniuk az újonc ellen.

2021. február 01., 14:46

Egyelőre azonban még az is kétséges, hogy a mérkőzés napjára a piros-fehérek ki tudnak-e állítani a szabályzat által előírt tizenhárom mezőnyjátékost és egy kapust, ellenkező esetben a találkozó elmarad.

A keret tagjain hétfőn elvégezték a PCR-tesztelést, és amennyiben az eredmények azt mutatják, hogy újabb labdarúgók is megfertőződtek, a Sepsi OSK nem tud elutazni Pitești-re.

A két csapat egyébként eddig egyetlen alkalommal találkozott egymással az élvonalban, tavaly októberben a hazai pályán játszó piros-fehérek Fülöp István büntetőből szerzett találatával mindhárom pontot otthon tartották. A visszavágó előtt nehéz eldönteni, hogy melyik együttes számít a találkozó esélyesének, de ha tekintetbe vesszük a körülményeket, inkább a hazaiak indulnak favoritként.

Az egyre inkább javuló formát mutató FC Argeș hét forduló óta veretlen a bajnokságban, a székelyföldi együttes viszont több sebből is vérzik, a koronavírussal fertőzötteken kívül ugyanis eltiltás miatt Bogdan Mitrea és Boubacar Fofana sem léphet majd pályára.

Hirdetés

Nem épült fel betegségéből Leo Grozavu vezetőedző, aki ezúttal sem ülhet majd a szentgyörgyi kispadon, így ismét Ilyés Róbertnek kell csodát tennie, hogy az FC Argeș ellen egy ütőképes kezdősort tudjon felállítani. Az OSK másodedzője elmondta, ők is egyelőre arra várnak, hogy kiderüljön, lesz-e megfelelő számú egészséges játékosuk, különben el sem tudnak utazni a mérkőzés színhelyére. Ilyés szerint még több hétnek kell eltelnie ahhoz, hogy a teljes keret játékra készen álljon, de a jelenlegi körülmények között is abban reménykednek, hogy összejön a pontszerzés.

Szinte naponta két-három játékosunk esik ki a sorból, és a betegek közül sem tért még vissza senki. A tesztelés eredményére várunk, és akkor majd meglátjuk, lesz-e tizenhárom labdarúgó, akikkel felálljunk.

Már a Voluntari elleni meccs előtt is voltak, akik arra panaszkodtak, hogy nem érzik jól magukat. De ha mégis megleszünk létszámban, és ki tudunk állítani egy kezdő tizenegyet, megpróbáljuk majd a legtöbbet kihozni a fiúkból. A hozzáállásukkal eddig sem volt semmi baj, le a kalappal előttük, ezért remélem, egy pontot legalább haza fogunk hozni.

Még messze van az, amikor a teljes keret ismét összeáll, legalább két-három hétre van szükség, hogy visszakapjuk a beteg és a sérült játékosokat.

Úgyhogy nehéz időszak következik ezután is, de mi, a szakmai stáb tagjai azért vagyunk itt, hogy ebben a helyzetben is kihozzuk a maximumot” – nyilatkozta Ilyés Róbert.

Derűlátóbban fogalmazott Tamás Nándor, a piros-fehérek szélsője, aki szerint azért utaznak Pitești-re, hogy megszerezzék a három pontot. A Puskás Akadémiától kölcsönszerződés révén hazatérő kézdialmási labdarúgó úgy vélekedett,

most nem azzal kell foglalkozni, hogy sok a beteg vagy eltiltott játékos, hanem a siker érdekében mindenkinek egymásért kell majd küzdeni, mert ilyen helyzetekben mutatkozik meg a csapat tartása.

A kedden 17 órakor kezdődő FC Argeș–Sepsi OSK összecsapást az Adrian Cojocaru, Valentin Avram, Ciprian Danșa által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

A székely derbi után jön a téli szünet, január közepén folytatódik a Szuperliga

December 21-én zárul az idei bajnoki program, január 15-én pedig már folytatódik a Szuperliga. A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egymás ellen búcsúzik az évtől, az újrakezdéskor a háromszékiek idegenben, a csíkiak otthon játszanak.

Galacon keres kiutat a hullámvölgyből a Sepsi OSK

Négy bajnoki óta nyeretlen a Sepsi OSK, vasárnap pedig közvetlen riválisánál, a Galaci Oțelul otthonában próbálna javítani. A háromszékieknek a támadójátékukon is változtatniuk kell, miközben a házigazdák pontrúgások után különösen sebezhetők.

Tovább tart az FC Argeș mélyrepülése, a Kolozsvári CFR döntetlent játszott a Petrolulnál (videóval)

Tovább remekel a labdarúgó Szuperliga egyik újonca. A Vajdahunyadi Corvinul a végjátékban szerzett találatokkal nyert. A Kolozsvári CFR lőtt érvényes és szabálytalan gólt is.

Keserű szájízzel távozott a Rapid stadionjából az FK Csíkszereda

Kétgólos vereséggel zárta a Bukaresti Rapid elleni péntek esti idegenbeli mérkőzését az FK Csíkszereda. A piros-feketéknek több nagy gólszerzési lehetőségük volt, Valentin Suciu vezetőedző és Eduard Pap szerint legalább a döntetlenre rászolgáltak volna.

Bátran futballozott, de pont nélkül maradt az FK Csíkszereda Bukarestben

Az FK Csíkszereda bátran futballozott pénteken este, több nagy helyzetet is kialakított, de nem tudta kihasználni lehetőségeit. A Bukaresti Rapid a második félidőben fölénybe került, és végül két góllal nyert a labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!