Magyari Szilárd a nyáron igazolt a másodosztályba frissen feljutott együtteshez. Nagy tervekkel érkezett, miután az előző szezonban Nyárádtőn remek szezonban volt része, a csapat maghatározó játékosának számított.
A szatmári csapat azonban a vártnál jóval gyengébben teljesít, az átalakított játékoskeret és az edzőváltás sem hozott eredményt, és alig négy ponttal sereghajtó a bajnokságban.
Magyari összesen tizenhárom bajnoki mérkőzésen és három kupameccsen lépett pályára a Szatmárnémeti VSK színeiben, ezeken három, illetve két gólt szerzett.
Egy hónappal ezelőtt a Székely Sportnak még úgy nyilatkozott, erőnlétileg nagyon sokat kell előre lépjenek, de mentálisan is ahhoz, hogy végül elérjék a céljukat, azaz kiharcolják a bennmaradást.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!