Négy napja tartott gyülekezőt a Kollár Péter által irányított csíki női futballcsapat. Az első két napon az orvosi vizsga és a tesztelés zajlott, szerdán és csütörtökön azonban már teljes gőzzel zajlottak az edzések.
Nem volt teljes a keret, többen az elmúlt napokban a romániai felnőtt és ifjúsági válogatott akcióin vettek részt, de négyen – Albu Erika, Balázs Eszter és Tóbik Melánia mezőnyjátékos, illetve Tankó Réka kapus – még nem épültek fel teljesen a korábbi sérülésekből.
Nem tért vissza még a görög válogatott, a tavaszi szezonban a csíkiaknál jó teljesítményt nyújtó Androniki Mikalopulu sem. A felnőttekkel edz több ifjúsági játékos, és amint megtudtuk, többen próbajátékon vannak, illetve tesztelésre érkeznek majd.
Az élvonalbeli bajnokság rajtját augusztus 25-ére tervezte a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
„Július 15-én kezdtük el a felkészülést, a létszám még nem teljes, többen a válogatottban voltak, van egy-két sérültünk is, de remélem, hogy a következő héten már visszajönnek a játékosaink. A felkészülés következő hete is hazai környezetben zajlik, napi két edzéssel, július 27-én pedig Magyarországra utazunk. Augusztus 4-éig tart a magyarországi edzőtábor. Leszögeztünk már pár felkészülési mérkőzést: július 28-án a Puskás Akadémiával, július 31-én a Soroksárral, augusztus 3-án pedig a Szekszárddal fogunk játszani. Augusztus 10. körül a bajnok Konstancai Farullal mérkőzünk meg Brassóban. Azt követően valószínűleg a Kolozsvárral is fogunk edzőmeccset játszani” – nyilatkozta a Székely Sportnak Kollár Péter.
A vezetőedző szeretné, hogy minél hamarabb kialakuljon az FK Csíkszereda női együttesének végeleges kerete, de amint elmondta, elég nehézkesen történnek az átigazolások.
– nyomatékosította Kollár Péter.
Kollár Péter vezetőedző, Nagy Noémi másodedző és Ferencz Levente kapusedző mellett két új tagja van a felnőtt női együttes szakmai stábjának: Mikó László gyúró és Gohér Gergő.
„Ez utóbbi Magyarországról érkezett, több NB1-es csapatnál megfordult, 146 NB1-es meccse van, és több mint száz NB2-es. Játszott – többek között – a Diósgyőr, a Mezőkövesd, a Puskás és Honvéd csapatánál, és ő lesz az asszisztens edzőm” – árulta el Kollár Péter. Gohér Gergő a Szolnok csapatában a 2007–2008-as szezonban azzal szerzett hírnevet, hogy bombagólt lőtt a Fradinak.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!