Idénybeli első hazai mérkőzését vívta a Kézdivásárhelyi SE a Sinkovits Stadionban, ahol a játékosokat első alkalommal kísérték be a klub utánpótláskorú focistái. A KSE esetében ismét bebizonyosodott a futball egyik legnagyobb közhelye, miszerint a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat.
A kék-fehér mezesek gyakorlatilag egykapuztak az első félidőben, azonban nem tudták bevenni Alloj Edoardo kapuját. Próbálkozásokban nem volt hiány, Iulian Nechita és Gergely Alpár folyamatos össztűz alá helyezte a vendégkaput, ám vagy ők voltak pontatlanok, vagy a kapus tudott védeni, de Drugă, Barta és Burlacu erőteljes távoli lövései sem értek célba.
Mikor már mindenki a fejét fogta, Gergely remekül tálalt Nechita elé, a rutinos kilences pedig közelről bevágta a ziccert, így a 39. percben vezetést szerzett a KSE.
Szünet után ott folytatták a kézdiek, ahol az előző játékrészben abbahagyták, könnyelműen elherdálták a helyzeteket, nem így a vendégek: a bákóiak első valamire való támadása gólban végződött, Tînjală passzát Păun gurította a jobb alsóba (1–1).
Az egyenlítő góltól vérszemet kapó vendégek pár perc múlva a vezető találatot is megszerezték, egy gyors kontra végén Păun duplázott (1–2). Az utolsó szó azonban a hazaiaké volt, akik mindent megtettek a kiegyenlítésért, ez csakhamar össze is jött nekik, Fábián szöglete után a kapu előtti kavarodásban Neamțu első löketét még védte a kapus, a kipattanót azonban már bevágta a kézdiek védője (2–2).
A KSE közel állt a három pontot érő találatothoz is a ráadásban, azonban Banciu bombáját bravúrosan szedte ki a léc alól a vendégkapus, így maradt a döntetlen, a KSE szezonbeli első győzelme még várat magára. Jövő szombaton a CSM Adjud otthonában sikerülhet begyűjteni a három pontot.
Labdarúgó 3. Liga, 1-es csoport, 2. forduló
Kézdivásárhelyi SE – Bákói FC II. 2–2 (1–0).
Gólszerzők: Iulian Nechita (39.), Ionuț Neamțu (81.), illetve Păun Radu (69., 78.).
KSE: Minea – Rusu, Burlacu, Neamțu, Gajdó, Mitocaru (Banciu, 46.), Drugă, Barta (Budău, 76.), Nicoloiu (Fábián, 46.), Gergely (Varga N., 63.), Nechita (Ureche, 63.). Vezetőedző: Liviu Negoiță.
| 2026. 09. 04. 17:00 | Bákói Aerostar Aerostar | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyó | 2-1 |
| 2026. 09. 04. 17:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | CSM Vaslui Vaslui | 1-1 |
| 2026. 09. 04. 17:00 | CSM Pașcani Pașcani | CSM Adjud Adjud | 1-2 |
| 2026. 09. 05. 17:00 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | Bradul Putna Bradul Putna | 0-4 |
| 2026. 09. 05. 17:00 | Viitorul Onești Onești | Jászvásári USV Jászvásár | 0-0 |
| 2026. 09. 05. 17:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | Bákói FC II. Bákói FC II. | 2-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CSM Adjud Adjud | 2 | 2 | 0 | 0 | 3-1 | 6 |
2 | Viitorul Onești Onești | 2 | 1 | 1 | 0 | 5-0 | 4 |
3 | CSM Vaslui Vaslui | 2 | 1 | 1 | 0 | 4-3 | 4 |
4 | Bákói FC II. Bákói FC II. | 2 | 1 | 1 | 0 | 3-2 | 4 |
5 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 2 | 1 | 1 | 0 | 2-1 | 4 |
6 | Jászvásári USV Jászvásár | 2 | 1 | 1 | 0 | 2-1 | 4 |
7 | Bradul Putna Bradul Putna | 2 | 1 | 0 | 1 | 6-3 | 3 |
8 | Bákói Aerostar Aerostar | 2 | 1 | 0 | 1 | 2-2 | 3 |
9 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 2 | 0 | 1 | 1 | 3-4 | 1 |
10 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyó | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-3 | 0 |
11 | CSM Pașcani Pașcani | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-3 | 0 |
12 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 2 | 0 | 0 | 2 | 0-9 | 0 |
Nem sikerült a pontszerzés a Kovásznai Kárpátoknak a Zernyesti Olimpic otthonában, az újonc fürdővárosiak minden igyekezetük ellenére az első játékrészben egy gólos hátrányba kerültek, majd szünet után újabb két találatot kasszíroztak.
A hajrában mutatott bátrabb játékuk meghozta az eredményét, amely két gólban mutatkozott meg: a csereként beállt Bocan Erik kétszer is megzörgette az ellenfél hálóját, az egyenlítésre azonban már nem maradt idő. Szombaton hazai pályán szépíthetnek a CSO Teleajenul ellen.
Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, 2. forduló:
Zernyesti Olimpic–Kovásznai Kárpátok 3–2 (1–0).
Gólszerzők: Marinescu Ioan (35.), Ilie Horia (48.), Coltofean Rareș (56.), illetve Bocan Erik (84., 88.).
Kovásznai Kárpátok: Szántó – Stroe, Julan, Péter (Bocan 61.), Keresztély, Székeli (Găitan, 19., Zangui, 70.), Ferencz, Dedu (Bagoly, 61.), Popica (Trandafir, 70.), Răduțoiu, Pakucs. Edző: Vasile Gherghe.
| 2026. 09. 04. 17:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | Tricolorul Breaza Breaza | 3-2 |
| 2026. 09. 04. 18:00 | Nagyszebeni Inter Stars Inter Stars | Négyfalui VSK Négyfalu | 0-1 |
| 2026. 09. 05. 17:00 | CSO Băicoi Băicoi | Brassói Kids Tâmpa Kids Tâmpa | 4-1 |
| 2026. 09. 05. 17:00 | CSO Teleajenul Teleajenul | Muscelul Aro Câmpulung Câmpulung | 1-1 |
| 2026. 09. 05. 17:00 | Brassói Corona Corona | Medgyesi SK Medgyes | 3-1 |
| 2026. 09. 05. 17:00 | Zernyesti Olimpic Zernyest | Kovásznai Kárpátok Kovászna | 3-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 2 | 2 | 0 | 0 | 7-2 | 6 |
2 | Négyfalui VSK Négyfalu | 2 | 2 | 0 | 0 | 3-1 | 6 |
3 | CSO Băicoi Băicoi | 2 | 1 | 1 | 0 | 5-2 | 4 |
4 | Muscelul Aro Câmpulung Câmpulung | 2 | 1 | 1 | 0 | 6-4 | 4 |
5 | Brassói Corona Corona | 2 | 1 | 1 | 0 | 4-2 | 4 |
6 | Nagyszebeni Inter Stars Inter Stars | 2 | 1 | 0 | 1 | 4-1 | 3 |
7 | Medgyesi SK Medgyes | 2 | 1 | 0 | 1 | 4-3 | 3 |
8 | Zernyesti Olimpic Zernyest | 2 | 1 | 0 | 1 | 6-7 | 3 |
9 | CSO Teleajenul Teleajenul | 2 | 0 | 1 | 1 | 1-4 | 1 |
10 | Brassói Kids Tâmpa Kids Tâmpa | 2 | 0 | 0 | 2 | 2-6 | 0 |
11 | Tricolorul Breaza Breaza | 2 | 0 | 0 | 2 | 2-7 | 0 |
12 | Kovásznai Kárpátok Kovászna | 2 | 0 | 0 | 2 | 2-7 | 0 |
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!