Szombaton délben fagyos, de napsütéses időben kezdték el az Erőss Zsolt Aréna melletti műgyepes pályán a Csíkszereda–Fălticeni női labdarúgó mérkőzést, amelyen a vendégek egy kapust és csak kilenc mezőnyjátékost tudtak pályára küldeni.
A csonkára sikeredett összecsapást végig a hazaiak uralták, húsz percet alatt lőttek öt gólt. Közben sorra sérültek le a vendégek játékosai, a 23. percben pedig a szabályoknak megfelelően már nem maradtak legalább heten a pályán, így a brassói Robert Dumitru Mormeci játékvezető véget vetett a találkozónak.
Ez volt a tizedik mérkőzése a csíki női futballcsapatnak a 2. Ligában, a mérleg pedig ugyanennyi győzelem, 70–1-es gólkülönbség, ezzel toronymagasan csoportelsők.
A következő fordulóban, március 20-án a csíki lányok a Bákói Măgura 2012 AFC csapatának otthonába látogatnak.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!