A hétfőn délután bejelentett módosításról már korábban lehetett értesülni, miszerint a jelenlegi 32 helyett 36 csapat szerepel majd a kontinens legrangosabb klubsorozatának főtábláján,
a négycsapatos csoportokat egy nagy tabella váltja fel, és a hat helyett tíz találkozót játszik majd minden résztvevő különböző ellenfelekkel.
Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jut, a 9–24. helyezettekre pedig rájátszás vár a legjobb tizenhat közé kerülésért. A nyolcaddöntős mezőny a folytatásban az aktuális formában, egyenes kieséses szakaszban, oda-visszavágó alapon játszana a végső győzelemért.
Aleksander Ceferin, a szervezet elnöke az európai Szuperliga létrehozását néhány „kapzsiságtól vezérelt” klub „szégyenteljes kezdeményezésének” nevezte, illetve úgy fogalmazott, hogy a lépés „a labdarúgás szerelmeseinek arcul köpése”. Egyúttal megerősítette, hogy
a Szuperliga klubjaiban játszó futballisták nem vehetnek majd részt olyan nemzetközi eseményeken, mint a világbajnokság vagy az idei Európa-bajnokság.
Ceferin megjegyezte, az UEFA jogászai már vizsgálják a lehetséges szankciókat, az ő személyes álláspontja pedig az, hogy az érintett játékosokat minden olyan versenysorozattól el kell tiltani, amely a szervezet égisze alatt zajlik.
Akár már a Bajnokok Ligája mostani idényéből kizárhatják azokat a csapatokat, amelyek bejelentették részvételüket a labdarúgó Európai Szuperligában (ESL). Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának dán tagja, Jesper Möller egy helyi adónak hétfőn azt mondta, a kluboknak, melyek közül három – a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea – elődöntős, azonnal menniük kell. „Még ki kell találnunk, hogyan fejezzük be a mostani BL-évadot” – mondta Möller, hozzátéve, hogy pénteken, a testület rendkívüli ülésén születhet meg a csapatok kizárásáról szóló döntés.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!