Kedden este Valentin Suciu, a Sepsi OSK vezetőedzője már az első perctől pályára küldte a 19 éves Raul Cantauz középpályást, az ugyancsak 19 éves Raul Cîmpean jobbszélsőt, valamint a 16 éves Gabriel Mihoranu jobbhátvédet. Cîmpean játszott Gyulafehérvár és Resicabánya ellen a kupában, Cantauz és Mihoranu először szerepelt a felnőtteknél.
A többi poszton is főleg olyanok fociztak, akik az utóbbi időben kevés játéklehetőséghez jutottak. A sok csere ellenére jól tartotta magát Galaccal szemben a Sepsi, és habár Dorinel Munteanu, a hazaiak vezetőedzője is több alapemberét pihentette, azért az Oțelul uralta a meccset, eredménytelenül. Az első félidőben egyetlen lehetőségük volt a gólszerzésre, ezt Teles hagyta ki a 39. percben, amikor közelről a keresztlécre bombázott.
Szünetben Galacnál hármat cserélt Munteanu, a Sepsinél pedig Kocsis Norbert váltotta Comant, az OSK II. 20 éves csatára tavaly a Farul ellen már bemutatkozott a felnőttek között. A Galac, habár nem a saját kezében volt a sorsa, mindent megtett, hogy győzelemmel zárja a csoportkört, Juric másfél méterről a kapufára fejelte a labdát, majd Cisotti próbálkozását védte Gyenge.
Az utolsó percekben Batzula Hunor is beállt, így újabb fontos perceket gyűjtött a felnőttek között a mindössze 16 éves középpályás, illetve bemutatkozott a 18 éves Valentin Ureche is.
Az eredmény nem változott, a Sepsi megszerezte első pontját a csoportkörben, és nem az utolsó helyen zárta a hatost, mivel Rm. Vâlcea mindhárom találkozóját elveszítette. Galac a saját szurkolói füttyszója között vonult le a pályáról, nem csoda, hiszen az Oțelul az augusztus végi, épp a Sepsi elleni 2–0 után nem nyert hazai pályán.
Pénteken kemény évzáró vár a háromszékiekre, 19 órakor a Szuperligában éllovas Kolozsvári U-t fogadják a Sepsi OSK Arénában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!