Hirdetés

Eldöntötték: hatan a feljutásért játszanak, nem esik ki senki a 2. Ligából

Az FK Csíkszereda bennmaradt a másodosztályban, az Aradi UTA a legnagyobb esélyes a feljutásra. Archív
Fotó: Gábos Albin

2020. május 13., 20:34

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) és a másodosztályú klubok szerda késő délutáni videokonferenciáján eldöntötték, hogyan fejezik be a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokságot. Az első hat helyezett együttes küzdhet meg a feljutásért, a mezőny többi része számára pedig befejeződött az idény, így nem lesz kieső.

2020. május 13., 20:34

A kluboknak három változatot mutatott be a szövetség vezetősége. Az első az volt, hogy lejátsszák mind a 14 hátralévő fordulót a visszavágó-sorozatból, a második pedig az, hogy az első hat helyezett a felsőházi, míg a többi csapat két hatos csoportban az alsóházi rájátszásban folytatta volna a bajnokságot.

A szavazás után végül úgy döntöttek, hogy a harmadik variánst választják (ezt a nagy többség, a 18-ból 15 klub támogatta), azaz rájátszást tartanak a ranglistán jelenleg első hat helyezett – amelyek korábban kérték az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet – számára.

Az érintett együttesek pontjaik megfelezésével vágnak neki ennek a minitornának, és mindegyik gárda öt mérkőzést játszik majd. A többi csapatnak véget ért az idény, és nem lesz kieső, a nyári szünetben pedig az lesz a feladatuk, hogy valahogy túléljék ezt az időszakot.

A koronavírus-járvány miatt március elején félbeszakadt bajnokságban 24 fordulót játszottak le a 38-ból, és a meghozott döntésnek megfelelően az első hat együttes részvételével még összesen öt forduló keretében 15 mérkőzést rendeznek, mindenki egyszer találkozik ellenfeleivel.

A feljutásért az éllovas Aradi UTA, a CS Mioveni, a Turris Turnu Măgurele, az FC Argeș Pitești, a Petrolul Ploiești és a Bukaresti Rapid mérkőznek meg a tervek szerint július 4-én kezdődő rájátszásban.

A pontok megfelezése után az ötpontos előnnyel rendelkező aradiak mögött nagy küzdelem várható az első két, élvonalba jutást jelentő hely, illetve a harmadik, osztályozót érő pozíció megszerzéséért.

A mezőny többi, tizenkét csapata számára (Bukaresti Metaloglobus, Gloria Buzău, Konstancai Farul, Viitorul Pandurii Târgu Jiu, Temesvári ASU Poli, Dunărea Călărași, Temesvári Ripensia, Kolozsvári Universitatea, Resicabányai CSM, Concordia Chiajna, FK Csíkszereda és Pandurii Târgu Jiu) véget ért a szezon, és a következő idényben is a 2. Ligában indulhatnak.

Hirdetés

Ugyanakkor, az FRF közölte, abban az esetben, ha

a nyáron nem lesznek visszavonuló klubok, az új idényben növekedhet a bajnokságban részt vevő csapatok száma.

Jelenleg 23 együttes indulhat a 2020–2021-es kiírásban: 15 vagy 16 a jelenlegi mezőnyből, kettő vagy három az 1. Ligából, illetve öt a harmadosztályból.

Labdarúgó 2. Liga, 2019–2020
M GY D V GK P
1. Aradi UTA 23 15 5 3 49–13 50
2. CS Mioveni 23 10 9 4 36–22 39
3. Turris-Oltul Turnu Măgurele 22 11 6 5 36–25 39
4. FC Argeș 23 10 8 5 34–25 38
5. Petrolul Ploiești 23 10 8 5 23–20 38
6. FC Rapid 23 10 7 6 32–20 37
7. Bukaresti Metaloglobus 23 10 7 6 28–20 37
8. Gloria Buzău 23 9 6 8 35–27 33
9. Konstancai Farul 23 9 6 8 27–20 33
10. Viitorul Pandurii Târgu Jiu 22 9 6 7 32–27 33
11. Temesvári Poli 22 8 8 6 20–12 32
12. Dunărea Călărași 23 8 7 8 29–30 31
13. Temesvári Ripensia 23 6 10 7 28–34 28
14. Kolozsvári U 23 5 12 6 29–26 27
15. Resicabányai Muncitoresc 22 6 6 10 30–35 24
16. Concordia Chiajna 22 6 6 10 20–30 24
17. FK Csíkszereda 23 5 7 11 17–33 22
18. Pandurii Târgu Jiu 23 1 5 17 10–53 8

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csíkszentsimon lett Hargita megye bajnoka

Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.

Az FK Csíkszereda nem fogadta el az FCSB ajánlatát

A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.

Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

`
Krónika

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja

Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.

Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Ez is érdekelheti

Anderson Ceará az FCSB-hez igazolt – hivatalos

Megállapodott az FK Csíkszereda és az FCSB, Anderson Ceará átigazolt a fővárosiakhoz. A székelyföldi klub elköszönt a brazil játékosától.

A szünet után fordított és legyőzte a kazahokat a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a szünet után fordított és 3-1-re legyőzte Kazahsztánt kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen.

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Parajd átvette az aranyérmeket, jön a 6. Liga rangadója az Udvarhely körzetiben

A harmadik helyezett Szentábrahám nem jelent meg Parajdon, így a baráti meccset követően adták át az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság idei aranyérmeit. A másik csoportban Zetelaka II. megerősítheti az első pozícióját.

Visszatérők is felbukkantak a Sepsi OSK első edzésén

Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.

Az újdonsült bajnok kerete a legértékesebb a hazai élvonalban

A Transfermarkt portál frissítette a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok és játékosok piaci értékét, eszerint a bajnoki címet szerző Universitatea Craiova számít a legértékesebb csapatnak, megelőzve az eddigi éllovas FCSB együttesét.

A Szépvíz fordított Tusnádon, az utolsó forduló dönt a bajnoki címről

A labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában kiéleződött a bajnoki verseny, miután a Szépvíz fordítani tudott Tusnádon. A 6. Ligában a már bajnok Lázárfalva újabb győzelmet aratott, a Kozmás és a Szentmihály pedig kétszer is összecsapott a hétvégén.

A csapatok közel fele lecserélte edzőjét a Szuperligában

Nagy volt a jövés-menés az elmúlt időszakban az élvonalbeli labdarúgóklubok háza táján, a mezőny tizenhat együttese közül hat új vezetőedzővel vág neki az új idényre való felkészülésnek.

Sokáig vártak erre, újra megyei focibajnok a Kovásznai Kárpátok

A Csernáton felett aratott magabiztos győzelmével bebiztosította elsőségét a Kovásznai Kárpátok, amely az utolsó két forduló eredményétől függetlenül megnyerte a Kovászna megyei labdarúgó 4. Ligát.

Az FK Csíkszereda nem fogadta el az FCSB ajánlatát

A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!