HIRDETÉS

Elbuktak a döntő kapujában az udvarhelyi lányok

A bajnokságban mindkét találkozót a Vasas Femina nyerte, de a kupasorozatban nem bírt a borgóprundiakkal. Archív
Fotó: Veres Nándor

2018. május 24., 14:36

Büntetőpárbajban alulmaradt, így nem jutott be a női labdarúgó Román Kupa döntőjébe a Székelyudvarhelyi Vasas Femina.

2018. május 24., 14:36

Borgóprundon rendezték meg szerdán délután a női labdarúgó Román Kupa elődöntőit. Az első párosban a CSȘ Târgoviște könnyed, 6–2-es győzelmet aratott a 2. ligás Aradi Piros Security ellen. A második mérkőzésen a Vasas Femina ellenfele a házigazda Heniu volt.

Jól kezdte a mérkőzést a vendég együttes, a 12. percben Panova használt ki egy nagy hazai védelmi hibát, és a kapussal szemben nem hibázott. A hazaiakat nem fogta meg a gól, bátran játszottak, és a 26. percben egy távoli lövéssel egyenlítettek.

A félidőből hátramaradt időben kevés lehetőség alakult ki a kapuk előtt, a védelmek jól zártak, így 1–1-nél mentek pihenőre a lányok.

Térfélcsere után a Vasas Femina uralta a játékot, azonban sok hibával, pontatlanul játszott. Komoly lehetőség nem alakult ki, így döntetlennel ért véget a rendes játékidő. A kétszer tizenöt perces ráadásban is főleg a biztonságra törekedtek a csapatok, a győzelemhez a Vasas Femina állt nagyon közel, a hosszabbítás utolsó percében Krall távolról eleresztett szabadrúgását a felső lécre tolta a borgóprundiak kapusa.

HIRDETÉS

Idegölő büntetőpárbaj következett, Kajtár hiába védett kétszer is, Krall fölé, Colesnicenco mellé lőtte a büntetőjét, míg Panovaét védte a hazaiak hálóőre.

A továbbjutó kiléte a nyolcadik párban dőlt el, így a Borgóprundi Heniu készülhet a május 29-én Sepsiszentgyörgyön rendezendő, CSȘ Târgoviște elleni döntőre.

„Kellemetlen elbukni a döntő kapujában. Nem voltunk a legfrissebbek, a Temesvár elleni meccs nagyon benne volt még a lábakban. Egyes játékosokon jobban kiütközött ez a teher, mint ahogy számítottuk.

Nem játszottunk jól, pontatlanok voltunk, ennek ellenére megvoltak a lehetőségeink. Vezettünk is, de könnyű gólt kaptunk. A tizenegyeseknél 2–0-ról álltunk fel, az ötödik párosban pedig eldönthettük volna a csatát, de hibáztunk.

Onnantól megint rajtunk volt a nyomás, amit már nem bírtunk. Marad a bajnokság, ahol megcélozzuk a második helyet, amiről úgy gondolom, nem egy rossz eredmény” – mondta László Béla, a Vasas Femina elnöke.

A Vasas Femina II. a 13. fordulóban hazai pályán 4–0-ra kikapott az éllovas Nagybányai Függetlenségtől. Az utolsó fordulót a hét végén rendezik, a lányok szombaton 11 órától a csoportban utolsó előtti Felsőlugosi Sporting otthonában játszanak.

Győzelem esetén a második helyen végez a csapat.

A Vasas Femina legközelebb május 31-én lép pályára, akkor pótolja a 11. fordulóból elhalasztott Kisbecskererek elleni találkozót. A pontvadászatot június 3-án hazai pályán a CSȘ Târgoviște ellen zárja. Amennyiben a két meccsen négy pontot szerez, biztosan a második helyen végez az együttes.

Női labdarúgás, Román Kupa, elődöntő:
Borgóprundi Heniu–Székelyudvarhelyi Vasas Femina 7–6 (1–1, 1–1) – büntetők után,
az udvarhelyi gólszerző: Panova (12.).
Vasas Femina: Kajtár Linda – Bíró Enikő, Geréd Erika, Kiss Anita, Krall Tímea, Benő Krisztina, Anamaria Vlădulescu, Nadejda Calesnicenco, Mădălina Marinescu (Mitri Rita, 65.), Carolina Țabur, Margarita Panova.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Aradi csoda, bukaresti dráma – máris forr a levegő a Szuperligában

A labdarúgó Szuperliga 2025–26-os kiadásának első fordulójának felénél vagyunk, de már bőven akad meglepetés. Szombaton délután hihetetlen bravúrral, háromgólos hátrányból mentett pontot az UTA, míg az FCSB az utolsó pillanatban harcolta ki a döntetlent.

Ovidiu Burcă: A 2. Liga nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik

A Sepsi OSK vezetőedzője, Ovidiu Burcă szerint csapata jó úton jár, de még sok munka vár rájuk. A Ceahlăul elleni edzőmeccs után a játékosai hozzáállását és a másodosztály kihívásait emelte ki.

Kiütötte a székelykeresztúriakat a Marosvásárhelyi ASA

Nagyarányú győzelmet aratott a Marosvásárhelyi ASA hazai pályán a Székelykeresztúri Egyesülés ellen a labdarúgó Román Kupa regionális szakaszának székelyföldi csoportjában.

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Az újoncoknak nem osztottak pontot a Szuperliga rajtján (videóval)

Két mérkőzéssel pénteken elrajtolt a labdarúgó Szuperliga új idénye: két újonc csapat is pályára lépett, de egyik sem tudott meglepetést okozni, az esélyesebb együttesek magabiztosan nyertek idegenben.

Valódi erőpróba előtt az FK Csíkszereda

Történelmi labdarúgóidény rajtol Csíkszeredában: a piros-feketék hétfőn, hazai pályán kezdik meg első szuperligás szezonjukat a Bukaresti Dinamo ellen. A bajnokság rajtjáról és az első osztály kihívásairól pénteken sajtótájékoztatón számoltak be.

Új szövetségi kapitánya van a román ifjúsági fociválogatottnak

Kinevezték a román U21-es korosztályú labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányát: Costin Curelea két éves szerződést kötött a szövetséggel, a célkitűzése kijutni a 2027-es Európa-bajnokságra.

A Szuperliga legjei: az FK Csíkszereda fiatalja is a listán

A küszöbön álló szezonrajt előtt nézzük meg a bajnokság legjeit: vajon ki játszotta a legtöbb mérkőzést a román élvonalban, ki szerezte a legtöbb gólt, ki adta a legtöbb gólpasszt, melyik labdarúgó a mezőny rangidőse, vagy ellenkezőleg, ki a legfiatalabb?

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Nem talált fogást a Magyar Kupa címvédőjén a Kolozsvári CFR

Gól nélküli döntetlennel zárult a Paksi FC–CFR mérkőzés a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörének odavágóján. A kincses városiak ugyan mezőnyfölényben futballoztak a Fehérvári úti stadionban, ám valódi helyzetet nem sikerült kialakítaniuk.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!