Hirdetés

Elbukott az újonc ellen is a Sepsi OSK

Nem tudtak javítani, egymás után a harmadik vereségüket szenvedték el
Fotó: Pinti Attila

Saját közönsége előtt kapott ki az Unirea Sloboziától a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat a Szuperliga hetedik fordulójának szombati játéknapján, így még nehezebb helyzetbe került a bajnokságban.

2024. augusztus 24., 21:10

Az újonc elleni hazai mérkőzés tökéletes alkalom volt a székelyföldi együttes számára, hogy véget vessen a nyeretlenégi sorozatának. Már az első percekben magához vette a kezdeményezést és mezőnyfölényben játszott a Sepsi OSK, leginkább beadásokkal próbálkoztak, ám ezek nagy része pontatlan volt, így nem tudtak igazán veszélyes helyzetet kialakítani. A túloldalon távoli lövéssel válaszoltak a vendégek, Afalna azonban nem találta el a kaput.

Az első félidő közepére felerősödtek a hazaiak támadásai, a legnagyobb lehetőségükre a 24. percig kellett várni, amikor Ștefan beadását Ninaj mellé fejelte.

Hirdetés

A szünet előtt először találta el a kaput a Sepsi OSK, Debeljuh szintén fejessel veszélyeztetett, de ez erőtlen volt.

Térfélcserét követően is maradt támadásban a sepsiszentgyörgyi csapat, újra a horvát támadó került helyzetbe, de gyenge volt a befejezése. Az 52. percben a Slobozia betalált ugyan egy szabadrúgás után, ám Coadă gólját les miatt érvénytelenítették. Hiába uralta a játékot a Sepsi OSK, képtelen volt újabb lehetőséget kidolgozni, sőt a vendégek voltak közelebb a gólhoz, de Vlăsceanu lövése semmilyen gondot nem okozott Niczulynak.

Az utolsó huszonöt percre hármas cserével igyekezett felrázni csapatát Bernd Storck, ám az új emberek semmilyen változást nem hoztak a játékban.

Ráadásul a 79. percben hátrányba kerültek, miután Ninaj figyelmetlen volt a tizenhatoson belül, labdát veszített, majd felrúgta a háromszékiek korábbi játékosát, Adnan Aganovicot. A videóbíró segítségével befújták a büntetőt, amit az ukrán Pospielov értékesített és vezetést szerzett a vendégeknek.

A végén még nehezebb helyzetbe hozta magát a Sepsi OSK, egy ellentámadásnál Ninaj teljessé tette a borzalmas meccsét, utolsó védőként szabálytalankodott és megkapta a második sárga lapját, így kiállították.

Az utolsó percekben hiába hajtottak, nem jött össze az egyenlítés a hazaiaknak, pedig Alimi ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást, de a sorfalba lőtt. A másik kapunál a Slobozia végleg eldönthette volna, ám Vlăsceanu kihagyta a ziccerét. Az eredmény már nem változott, a sepsiszentgyörgyi játékosok pedig füttykoncertben hagyták el a pályát, egymás után a harmadik vereségüket szenvedték el.

• Videó: Orange Sport

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 7. forduló:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Unirea Slobozia 0–1 (0–0).

Gólszerző: Pospielov (79., büntetőből).

Sepsi OSK: Niczuly – Oteliță (Oroian, 69.), Ciobotariu, Ninaj, Ștefan – Varga (Sota, 70.), Alimi, Sigér (Kallaku, 46.) – Neskovic (Haidin, 81.), Debeljuh, Coman (Drăghiceanu, 70.). Vezetőedző: Bernd Storck.
Slobozia: Rusu – Medina, Antoche, Pospielov, Șerbănică – Lopez (Pacionel, 90+3.), Perianu – Bărbuț (Aganovic, 67.), Purece (Coadă, 46.), Afalna (Ilie, 90+5.) – Camara (Vlăsceanu, 46.). Vezetőedző: Adrian Mihalcea.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 7. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a CFR és a Craiova, az oltyánok átvették a vezetést

Gól nélküli döntetlennel zárult a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova összecsapása a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában vasárnap este.

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!