Hirdetés

EL-selejtező: FK-nevelés is pályára lépett a búcsúzó Puskás Akadémiánál

Hosszabbításban szerzett öngóllal győzte le finn ellenfelét a Honvéd
Fotó: MTI/Illyés Tibor

2020. augusztus 28., 06:30

Három párharcban két továbbjutó és egy kieső az NB I-es csapatok mérlege az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában. A Fehérvár és a Honvéd kiszenvedte a továbbjutást, a Puskás Akadémia kiesett, de a csíkszeredai Corbu Marius lehetőséget kapott a Hamarby ellen.

2020. augusztus 28., 06:30

Az OTP Bank Liga együttesei közül a MOL Fehérvár és a Budapest Honvéd is kiemelt volt az első selejtezőkör sorsolásán, de a magyar bajnoki ezüstérmes, illetve a kupagyőztes is nagyon megszenvedett a továbbjutásért.

Hirdetés

A fehérváriak a szerény képességű Bohemianset csak büntetőpárbajjal tudták legyűrni hazai pályán. A dublini csapat Keith Ward góljával került előnybe az első félidő közepén, erre Nemanja Nikolics egy pazarul elvégzett büntetővel válaszolt a 42. percben. A nagy mezőnyfölény ellenére Márton Gábor együttese nem tudta eldönteni az összecsapást a rendes játékidőben, majd a 2x15 perces hosszabbításban sem.

A büntetőknél viszont az írek húzták a rövidebbet, még úgy is, hogy az első körben a Kovácsik Ádám által kivédett tizenegyest megismételtette a játékvezető, és Daniel Mandroiu második nekifutásra már sikerrel járt.

A hazaiaknál végig pályán volt Adrian Rus, de több társához hasonlóan a szatmári védő sem nyújtott meggyőző teljesítményt.

A Budapest Honvédnak szintén nem volt elég 90 perc az Inter Turku kiejtéséhez. Gól nélküli első félidő után a másodikban a finn csapatnak volt több gólszerzési lehetősége, amiket sorra puskáztak el. Úgy tűnt, a 90. percben Boubacar Traore jól helyezett fejesénél meglehet a Honvéd-siker, de a középkezdés után rögtön egyenlítettek a vendégek. A hosszabbításban a Traore elöl menteni szándékozó Hamalainen lőtt öngólt – ezzel a találattal jutott tovább Bódog Tamás alakulata.

Ibrahimovic is látta a csíki fiú bemutatkozását

A koronavírus-járvány által sújtott Puskás Akadémia története első mérkőzését játszotta az európai kupákban. A felcsútiaknak – akiknek első két bajnokijukat halasztani kellett az új idényben – több meghatározó játékosuk is hiányzott a Hammarby otthonában. A svéd bajnokság harmadik helyezettje magabiztosan húzta be a győzelmet, a stockholmi csapat már a szünetben két góllal vezetett, a vége 3–0 lett.

A Puskás Akadémiánál lehetőséget kapott az FK Csíkszeredánál nevelkedett Corbu Marius is. A felnőtt csapatban bemutatkozó, középpályásként és támadóként is bevethető 18 éves csíki játékos a brazil Weslen Juniort váltotta a 69. percben.

További érdekesség, hogy a svédországi mérkőzést a Hammarby világsztár résztulajdonosa, az Milannál futballozó Zlatan Ibrahimovic is a helyszínen tekintette meg.

Corbu Marius EL-selejtezőn bizonyíthatott •  Fotó: Puskás Akadémia/Facebook Galéria

Corbu Marius EL-selejtezőn bizonyíthatott
Fotó: Puskás Akadémia/Facebook

Az NB I-es klubok mellett két határon túli, magyar gyökerű egyesület is érdekelt volt az Európa Liga első selejtezőkörében. A felvidéki FC DAC 1904 Izlandon, míg a vajdasági Topolyai SC Moldovában harcolta ki a továbbjutást, egyaránt kétgólos sikerrel.

A román csapatok csütörtöki EL-mérkőzéseiről itt számoltunk be.

Kapcsolódó

Az Európa Liga második selejtezőkörének sorsolását hétfőn, a harmadik fordulóét kedden tartják Nyonban.

Labdarúgó Európa Liga, 1. selejtezőkör

MOL Fehérvár–Bohemian FC (ír) 1–1 (1–1)
A büntetőpárbajban: 4–2
Gól: Nikolics (42., büntetőből), ill. Ward (22.)

Hammarby IF (svéd)–Puskás Akadémia 3–0 (2–0)
Gól: Khalili (14.), Bojanic (32.), Paulinho (84.)

Budapest Honvéd–Inter Turku (finn) 2–1 (1–1) – h.u.
Gól: Traoré (90.), Hamalainen (105., öngól), ill. Liliu (90+1.)

FH (izlandi)–FC DAC 1904 0–2 (0–1)
Gól: Balic (23.), Dos Santos Rodrigues (76.)

Petrocub Hîncești (moldáv)–Topolyai SC 0–2 (0–1)
Gól: Tomanovics (17.), Lukics (55., büntetőből)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Székelyhon

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros – videóval

Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.

`
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Krónika

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Megállíthatatlan hazai pályán, kiütötte ellenfelét a Marosvásárhelyi ASA (videóval)

Nagyarányú győzelemmel feledtette előző fordulóbeli kudarcát a Marosvásárhelyi ASA, mindkét félidőben kétszer betalálva kiütötte a Jászvásári Polit, és visszavette helyét a labdarúgó 2. Liga felsőházában.

Több vereség és csak egy győzelem a székelyföldi csapatoktól az ifjúsági fociligákban

Felemás hétvégét zártak a székelyföldi utánpótláscsapatok az Elit és Ifjúsági Liga rájátszásának harmadik fordulójában: egy győzelem, egy döntetlen és négy vereség a mérlegük.

Botlott Barót, új éllovasa van a Kovászna megyei pontvadászatnak

Három döntetlen mellett három hazai és egy vendéggyőzelmet jegyezhettünk fel a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A játéknap rangadóját Kovászna nyerte, ezzel átvette a vezetést a tabellán, megelőzve az idegenben botló Barótot.

Robognak a vásárhelyi együttesek a Maros megyei focibajnokságban

A marosvásárhelyi csapatok begyűjtötték a győzelmet a Maros megyei labdarúgó 4. Liga hétvégi 10. fordulójában, így továbbra is az első két helyet foglalják el a tabellán.

Véget nem érő hullámvölgyben a nagyágyúk, a feje tetejére állt a Szuperliga

Messze még az alapszakasz vége, de egyre világosabb, hogy a Szuperliga nagycsapatai komoly gondban vannak. A CFR nyolc idegenbeli próbálkozás után végre megszerezte első győzelmét, az FCSB pedig csak a hosszabbításban tudott pontot menteni Nagyszebenben.

Növelték előnyüket az élboly csapatai a Hargita megyei 4. Ligában

Elkezdődtek az alapszakasz visszavágói a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában. A hétvégi fordulóban minden találkozó hazai sikerrel zárult, az élboly triója pedig növelte előnyét az üldözőkkel szemben.

Gólt rúgott a riválisnak Marius Corbu a ciprusi bajnokságban (videóval)

A Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje, Marius Corbu ismét eredményes volt a ciprusi élvonalban: csapata, az APOEL Nicosia 2–2-es döntetlent játszott városi riválisa, az Omonia Nicosia otthonában, a bajnokság 10. fordulójában.

Megszakadt az átok: győzni tudott idegenben a Kolozsvári CFR

Nem volt sétagalopp, de a labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában végre megszerezte első idegenbeli sikerét a Kolozsvári CFR. A kincses városi gárda az utóbbi hetekben gyengélkedő Unirea Slobozia otthonából hozta el a három pontot.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Nehéz este a fővárosban – simán kikapott a Dinamótól az FK Csíkszereda (videóval)

Nemcsak az eredmény, hanem a játék képe alapján is súlyos vereséget szenvedett az FK Csíkszereda szombat este a Bukaresti Dinamo otthonában. A Nemzeti Arénában rendezett találkozón a piros-feketéknek szinte semmi esélyük nem volt a pontszerzésre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!