A kolozsvári labdarúgócsapat játékosai jelenleg megérdemelt pihenőjüket töltik, de a vezetőség és a szakmai stáb a szezon második részének előkészítésén dolgozik, tavasszal ugyanis újabb nehéz feladatok várnak rájuk.
A CFR egyik barátságos mérkőzésén január 25-én a második legeredményesebb ecuadori klub, a CS Emelec együttesével találkozik Spanyolországban – ezt a dél-amerikai együttes közölte a közösségi oldalán. A kolozsváriak további ellenfelei a téli edzőtáborban egyelőre nem ismertek, de ezt a meccset megelőzően még mindenképpen lesznek más felkészülési mérkőzéseik is.
Első hivatalos mérkőzését az új évben február 2-án játssza a címvédő, amikor a rivális FCSB-t fogadja az 1. Ligában. Az igazi próbatétel február 20-án következik a CFR számára, ekkor ugyancsak hazai pályán mérkőzik meg a spanyol FC Sevillával az Európa Liga tizenhatoddöntőjének odavágóján.
A CFR kimagasló eredményekkel zárta az idény első részét, hiszen bravúrral továbbjutott az Európa Liga csoportköréből és megtartotta első helyét a bajnokságban.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!