Ezen belül sportszakmai, illetve anyagi támogatásról szóló megállapodás is köttetett a két klub között, illetve azon játékosok számára, akik már akadémiai korban szeretnék magasabb szinten űzni a labdarúgást a Ferencváros lehetőséget biztosít a női akadémián.
„Sokszor elmondtuk már, hogy az itthoni munkánkat mindig jobban elismerték nemzetközi szinten, mint idehaza, ezt támasztja alá a válogatott behívók száma felnőtt, illetve korosztályos szinten. A szezon kezdete előtt szinte nem volt olyan NB I-es klub Magyarországon, ahol ne érdeklődtek volna a játékosaink iránt. Jelen pillanatban öt Vasas nevelésű játékos futballozik a magyar NB I-ben.
Az, hogy a teljes Ferencváros-vezetés támogatta ennek az együttműködésnek a létrejöttét, sok mindent elárul. Szeretném kiemelni Nyíri Zoltán rendkívül pozitív hozzáállását az első perctől kezdve, Berla Attila önzetlen segítségét és Vágó Attila támogatását, aki elindította ezt a folyamatot. Ez egy fontos feladat számunkra, úgy érezzük, hogy óriási erőt ad a folytatáshoz a jelenlegi helyzetünkben.
Jelenleg egy NB I-es és egy NB II-es csapatot működtetünk, illetve korosztályos szinten U11-es, U13-as, U15-ös bajnokságokban játszunk, a korosztályos csapatainkat duplán versenyeztetjük, a megyei fiú korosztályos bajnokságokban való részvétellel” – nyilatkozta László Béla, a Székelyudvarhely Vasas Femina klubelnöke az együttműködés hátteréről és lehetőségeiről.
„A Ferencváros női akadémiájának életében is egy mérföldkő, hogy nemzetközi szinten is tudtunk partneregyesületet találni. Annak kimondottan örülünk, hogy egy olyan határon túli csapattal kötöttünk együttműködést, akik szinte száz százalékban magyarok.
Valamint várjuk majd azokat a tehetséges gyerekeket az akadémiánkra, akiket érdemes megnézni, illetve, ha találunk olyan kiemelkedő tehetségű labdarúgókat, akiket akár azonnal be tudunk építeni a csapataink valamelyikébe, akkor a két egyesület felveszi a kapcsolatot egymással és a megfelelő fejlődés érdekében megpróbáljuk a legjobb megoldást megtalálni a gyerekek számára.
Bízunk benne, hogy pár éven belül bemutatkozhat a felnőtt csapatunkban székelyudvarhelyi labdarúgó” – osztotta meg gondolatait Berla Attila, a Ferencváros női akadémiájának operatív igazgatója.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!