HIRDETÉS

Egyszerre indítják a székelyudvarhelyi csapatsportágak a bajnoki idényt

Megtelnek a lelátók, a klubok nem szervezték egymásra hazai meccseiket
Fotó: László Ildikó

Mindhárom sportágban ezen a hétvégén kezdődik el az új szezon. Az udvarhelyszéki sportszeretők számára is elrajtol az évad. Körkép az SZFC, a VSK és az FK háza tájáról.

Augusztus utolsó, egyben szeptember első hétvégéjén kezdődik a labdarúgó 3. Liga, a férfi kézilabda Bölények Ligája, illetve a teremlabdarúgó 1. Liga 2024–2025-ös idénye. Mindhárom sportágnál székelyudvarhelyi csapatokat találunk, így a szurkolók, sportszeretők számára is zárul a felkészülési időszak, a soron következő hónapokban a kedvenceikért szoríthatnak, bánkódhatnak, követhetik szereplésüket.

HIRDETÉS

Sorrendben a Székelyudvarhelyi FC lesz az első, amelyik pályára lép, a focicsapat kispadján régi-új edző, Demény Norbert ül. A bajnokságra való ráhagolódás jól sikerült, pár héttel ezelőtt már hivatalos találkozót játszottak, a
Román Kupa keretében a másodosztályos CSM Focșani ellen a végjátékban búcsúztak el a kiírástól.

A cél a felsőház

Pénteken 18 órától a sétatéri stadionban a másik Hargita megyei együttessel, az újonc Gyergyószentmiklósi VSK-val csapnak össze. „Várjuk a rajtot, komolyan vesszük az első mérkőzést, jól szeretnénk indítani a szezont.

Az elsődleges célkitűzése a gárdának, hogy ott legyen a rájátszás felsőházában a tavasszal. Aztán a továbbiakat meglátjuk.
A Székelyudvarhelyi FC itthon kezd •  Fotó: László Ildikó Galéria

A Székelyudvarhelyi FC itthon kezd
Fotó: László Ildikó

A keretnek majdnem az összes tagja magyarajkú, nagyon sokan a Székelyföldi Labdarúgó Akadémián formálódtak. Szerethető együttes, reméljük, hogy minél többen látogatnak ki a meccseinkre, mi meg jó eredményekkel örvendeztetjük meg őket” – fejtette ki a Székely Sport megkeresésére László Zsolt, az SZFC csapatmenedzsere.

A hazai összecsapásaikat péntekenként játsszák, melyre a belépők egységesen 10 lejbe kerülnek.

Újból az élvonalban

A VSK Székelyudvarhely egy idényt töltött csak a másodosztályban, nagyon könnyedén nyerte meg az A osztályt, így újból az ország legjobb tizennégy együttese között szerepelhet. Számukra szombaton 18 órától indul a pontvadászat, idegenben, a Tordai Potaissánál.

A VSK Székelyudvarhely idegenben lép pályára •  Fotó: László Ildikó Galéria

A VSK Székelyudvarhely idegenben lép pályára
Fotó: László Ildikó

Teljesen átalakul a keret, a felkészülési időszakban pedig kilenc tesztmeccset játszottak.

Az első szezonban mindenképp az a céljuk, hogy bennmaradjanak a ligában.

„A barátságos mérkőzések eredményei nem mérvadók. Ott még mindenki kísérletezik, próbálkozik, teszteli a felállásokat. Ezúttal már pontokra megy a csata, minél többet gyűjtenénk. A sorsolásunk nem kedvezett, erős ellenfelekkel kell felvennünk a harcot e legelején” – fogalmazta meg Győri István, a VSK sportigazgatója.

A szakszövetség a hivatalos meccsnapot a szombatban állapította meg, ez akkor érvényes, amikor nem tűzi műsorára valamelyik tévétársaság a mérkőzést. A sportigazgató elmondta, eddig több mint száz bérletet értékesítettek, de miután az első hazai meccs még bő egy hét múlva lesz, így várhatóan ez a szám növekedni fog. A belépők 10 és 20 lejbe kerülnek egy találkozókra. A bérletek árát pedig 150, 250 és 500 lejben állapította meg a klub.

Rögtön rangadóval indítanak

Nem csak új játékosokkal, hanem új edzővel, Florin Ignattal vág neki az új évadnak a Futsal Klub Székelyudvarhely. A teremlabdarúgó 1. Liga nyitófordulójában pedig épp a címvédőt, a Galaci United gárdáját fogadják a városi sportcsarnokban. A szeptember 2-án, hétfőn 18 órától kezdődő derbi óriási fontossággal bírhat.

Az FK Székelyudvarhely a címvédőt fogadja •  Fotó: László Ildikó Galéria

Az FK Székelyudvarhely a címvédőt fogadja
Fotó: László Ildikó

„Alapul véve a mezőny erősségét, jelenleg Udvarhely és Galac lehet ott a bajnokság fináléjában.

Az a minimum, hogy ott kell lennünk a legvégén a döntőben.

Egy jó eredménnyel kellene indítanunk a kiírást, hogy ne az legyen, mint tavaly, hogy aztán futunk a pontokért. Egy jó erőfelmérés lesz ez a bajnok elleni összecsapás” – nyilatkozta Jakab Zoltán, az FK klubelnöke.

Ami a bérletárúsítást illeti, elmondta, lehetne jobb is, de rosszabb is. Úgy gondolja, hogy még a hétfői találkozó előtt is többen váltják majd meg ezeket. A klub 15 és 20 lejes jegyárakat szabott meg, bérleteket pedig 160, 220 és 500 lejes áron lehet beszerezni.

Az FK vasárnap játssza majd azon hazai rendezésű meccseit, amelyiket nem közvetíti a tévé (az elsőt értelemszerűen igen).

Leosztva tehát, az otthoni találkozókat illetően az SZFC pénteken, a VSK szombaton, az FK pedig vasárnap játszik. Szép lenne, amennyiben lenne egy olyan hétvége, amikor mindhárman így, egymás után lépnek pályára a szezon során.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Lesérült az FK Csíkszereda támadója, Ilyés Róbert kevés helyzetre számít a Petrolul ellen

A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.

Új korszak kezdődik a romániai hokiválogatottnál

A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.

Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

`
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Ez is érdekelheti

Hibátlanul menetel a Gyergyóremetei Kereszthegy SK

Továbbra is remekel a Gyergyóremetei Kereszthegy SK a teremlabdarúgó 2. ligában. A címvédő ezúttal idegenben, a Fortius Buzău otthonában diadalmaskodott magabiztos játékkal.

Tisztult a kép, felemás a székelyföldi futsalcsapatok bajnoki rajtja

A teremlabdarúgó 1. Liga idei kiírásának rajtja előtt csak találgattunk, hogy milyenek lehetnek az erőviszonyok. Azóta a mezőny túl van öt játéknapon. Kissé tisztult a kép, hogy mire is számíthatunk a 2025–26-os szezonban.

Ezekért a pillanatokért megéri csinálni – veretlenül vezeti a bajnokságot a Sepsi-SIC

Hiába a teljesen átalakult keret, pazar formában kezdte a teremlabdarúgó 1. Liga idei kiírását a Sepsi-SIC, amely öt játéknap alatt egyszer sem talált legyőzőre. A csapat edző-játékosa, Mánya Szabolcs őszintén beszélt az érzéseiről és a siker kulcsáról.

Kiélezett csatában döntetlen a székelyföldi futsalderbin

Igazi csemegét láthattak hétfőn este a Szabó Kati Sportcsarnokban: az eddig veretlen Sepsi-SIC a Marosvásárhelyi VSK-t fogadta a teremlabdarúgó 1. Liga 5. fordulójának zárómeccsén. A találkozó nagy iramot és rengeteg izgalmat hozott.

Bravúr a javából, megverte a bajnokot a VSK Udvarhely

Hatalmas meglepetésre a Székelyudvarhelyi VSK hazai pályán legyőzte a bajnoki címvédő Galaci Unitedet a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának 5. fordulójában.

Zárkóztak a vendégek, de megőrizte előnyét a Kereszthegy

Újabb győzelmet aratott a Kereszthegy SK a másodosztályú futsalbajnokságban: a gyergyóremetei csapat 6–5-re verte a Ceahlăul Piatra Neamț együttesét.

Pontot mentett a marosvásárhelyi futsalcsapat

Megszakadt a Marosvásárhelyi VSK győzelmi sorozata a teremlabdarúgó 1. Ligában, a Dévai Autobergamóval szemben hátrányban játszott és csak döntetlent ért el.

Nagyon megy a Sepsi-SIC-nek, a Dévai Westet is kétvállra fektette

Jó formában kezdte a teremlabdarúgó 1. Liga idei idényét a Sepsi-SIC, amely hétfő este sem okozott csalódást rajongóinak. A háromszékiek a Dévai West otthonában gólzáporos mérkőzésen, magabiztos játékkal diadalmaskodtak.

Úgy játszott a Kereszthegy SK, ahogy az elvárható a címvédőtől

A Gyergyóremetei Kereszthegy SK idegenben játszotta első mérkőzését a teremlabdarúgó 2. Liga új kiírásában. A bajnokok kiváló formát mutattak, sima győzelmet arattak a Kolozsvári Clujana otthonában.

Stabil játékot mutatott idegenben a VSK Székelyudvarhely futsalcsapata

A korai találattal irányította a meccset a székelyföldi együttes a teremlabdarúgó élvonal idegenbeli összecsapásán. Az ellenfélnek csak a szépítés jött össze.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!