Szombaton délelőtt hazai környezetben fogadta a Konstancai Selenát a Székelyudvarhelyi Vasas Femina a női labdarúgó 1. Liga negyedik játéknapján. Az előjelek egyértelmű hazai diadalt vetítettek elé, a tengerpartiak nulla ponttal a rangsor hátsó felében foglalnak helyet.
A százszázalékos mutatókkal rendelkező Vasas Femina a középkezdést követően az első akcióból gólt jegyzett, a középre ívelt beadásra Vlădulescu érkezett jó ütemben. Orbánt buktatták a tizenhatoson belül, a büntetőt Mitri magabiztosan belőtte, ahogy Benő is feliratkozott a góllövők listájára, a 16. percben már 3–0 volt az állás.
A gólgyártás innen leállt, annak ellenére, hogy lehetőségek voltak bőven. Azért a szünet előtt Mitri duplázott, 4–0-al mehettek vissza a felek az öltözőbe.
A második félidőben is hasonló volt a játék képe, beszédes adat, hogy a Selena kétszer jutott el összesen ellenfele tizenhatosáig, kapura egyszer sem küldött lövést.
Bár a Vágó Attila és Székely János által irányított gárda próbálkozott, kétszer kapufáról pattant ki a labda, egyszer pedig a gólvonalról tisztáztak a védők, több találat már nem született. Pedig, az edzőpáros nagyon szerette volna, hogy a gólkülönbség javuljon.
A három pont megvan, továbbra is veretlen ebben a kiírásban a székelyudvarhelyi együttes, a soron következő meccse már sokkal nehezebb lesz: október 7-én, szerdán 11 óra 30 perctől a sokszoros bajnok, Kolozsvári U Olimpia otthonában vendégszerepel.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!