Óriási eső zúdult le szombaton délután Gyergyószentmiklóson, de a 18 órai kezdésre elvonultak a felhők és kifogástalan minőségű pálya várta a Hargita megyei bajnok Gyergyói VSK-t és ellenfelét a Szeben megyei első helyezett Medgyesi SK-t.
Az első percek tapogatózó játéka után a házigazdák vették a kezükbe az irányítást. Az első veszélyes labdát Țepeș küldte a kapura a felezővonal közeléből, de ez kevéssel a léc fölé ment, ahogy Jakab hasonló kísérlete sem akadt be.
A folytatásban Bajkó és Szfárli helyzete is kimaradt, de érett a gól.
A 38. percben aztán Czimbalmos kapott remek kiugratást, rövid sprint után védhetetlenül lőtt a keresztléc alá (1–0). A félidő utolsó percében az ő lábában volt az újabb gól is, de ezúttal a kivetődő kapus hárítani tudott.
A második félidőt is jól kezdték a gyergyóiak, Jakab lódult meg az oldalvonal mellett, lerázta a védőjét, majd húsz méterről pontos lövéssel a hosszú sarokba küldte a labdát (2–0).
A medgyesi edző ezt követően kettős cserét hajtott végre, ez a húzása bejött. Mezőnyben átvette az irányítást a vendégcsapat. Jött is a szépítés, a hazai kapus nem tudta megfogni a labdát, és az erre rácsapó Cirstean közelről bepöccintette az adódó lehetőséget (2–1).
Ezt követően inkább a medgyesieknek voltak nagyobb lehetőségei, de a gyergyóiak kibekkelték a hátralevő időt.
A gyepen és a lelátó hazai oldalán jöhetett az ünneplés, a mintegy 100 vendégdukker azonban ezt már nem láthatta. A góljuknál fekete füst borította be az ő szektorukat és a pályát is, majd a hajrában egy fáklya repült a játéktérre. A rendfenntartók ezt követően közbeléptek és kiürítették a szektort.
Egyébként már a mérkőzés előtt is kereste a feszültséget néhány medgyesi drukker, egyikük kisebb összetűzésbe is került a csendőrökkel.
„Megérdemelt győzelmet arattunk. Fontos lépés ez a feljutáshoz, de még semmi nem dőlt el. A meccs előtt azt mondtam, hogy 50-50 százalék az esély és szerintem most is ez a helyzet. Azért megyünk Medgyesre, hogy ezt az egygólos előnyt megőrizzük” – összegzett a lefújást követően a gyergyói edző-játékos, Adrian Țepeș.
A visszavágót egy hét múlva játsszák Medgyesen, a párharc győztese feljut a 3. Ligába.
Labdarúgás, osztályozó a 3. Ligába jutásért, első mérkőzés:
Gyergyószentmiklósi VSK–Medgyesi SK 2–1 (1–0).
Gólszerzők: Czimbalmos Zalán (38. perc), Jakab Róbert (53.), illetve Adrian Cirstean (57.).
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!