A kilátástalan helyzet miatt a csapat szinte teljes kerete karanténba kellett vonuljon, ezért el kellett halasztani a keddi, FC Argeș Pitești elleni bajnoki mérkőzést. A Sepsi OSK legközelebb pénteken 20.30-tól a Jászvásári Polival hazai pályán kellene játszon a bajnokság 22. fordulójában, de mivel ezt a találkozót már nem halaszthatják el, egyelőre nem lehet tudni, hogy kik lesznek azok a labdarúgók, akik pályára léphetnek.
A fertőzésből való felépülése után a csapathoz visszatért Leo Grozavu vezetőedző a Look Sport televíziónak úgy nyilatkozott, valószínűleg több játékos felkerül majd az első csapathoz a klub ifjúsági, U21-es együttesétől. Mint elárulta, Csiszér Balázs kivételével a keretben mindenkinek pozitív volt a koronavírustesztje.
A csíkszeredai származású labdarúgóról a szakvezető viccesen megjegyezte, hogy lehet azért, mert „hegyek között, mangalica szalonnán nőtt fel”.
Leo Grozavu kijelentette, nem szabad siránkozzanak, hanem meg kell próbálják megmenteni ezt a nehéz helyzetet azért, hogy ebben a hónapban ne vesszen kárba a teljes őszi munkájuk, amikor előrejutottak a rangsorban. Hozzátette, ehhez azonban megoldásokat kell keresniük, hiszen a továbbiakban is nehéz időszak áll előttük, a sűrű program miatt háromnaponta kell játszanak.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!