Mint arról korábban beszámoltunk, jobbára Marosvásárhelyről és környékéről toborzott futballistákkal vág neki a megyei negyedosztályos bajnokságnak a Marosvásárhelyi Városi Sportklub.
A Székes Károly és ifj. Constantin Lungu által irányított, újonnan alakult csapat vezetősége el sem tudja képzelni, hogy az azonnali feljutáson kívül más célt tűzzön ki.
„Nem könnyű feladat, hisz különböző szintű és korú játékosok alkotják a keretet, olyanok is, akik az alsóbb osztályokból érkezve, eddig hetente két edzésen vettek részt. Most viszont naponta tartunk két edzést, ami bizony megvisel egyeseket. A városháza által kínált körülmények azonban a lehető legjobbak, így megvan minden esélyünk arra, hogy már az első évben megnyerjük a bajnokságot” – vélekedett lapunknak a vezetőedző, aki egyben a szakosztályvezetői teendőket is ellátja.
Székes szerint a VSK-nak nem lesz könnyű dolga: Marosoroszfalu, Szováta és Marosludas kemény vetélytársnak bizonyulhatnak, s amennyiben a szövetség tényleg nem fogadja el a radnótiak 3. ligás részvételét, akkor a kiesett csapatnak is a mielőbbi visszakapaszkodás lesz a célkitűzése.
Derűlátásra ad okot, hogy az augusztus 25-én rajtoló pontvadászatban a csapat számíthat a FCM egykori játékosára, az azóta több más 1. ligás együttesnél megfordult Victoraş Astafeire.
A 31 éves csatár úgy döntött, hogy félreteszi az anyagi javak utáni hajszát, inkább hazaköltözik a családja mellé. Telefonon jelentkezett a klubnál a valamikori közönségkedvenc Ousmane N’Doye is, aki szívesen visszatérne Vásárhelyre. A Dinamo és az ASA egykori középpályása fizetést sem igényelne.
„Astafei, akit elsősorban emberként értékelek nagyra, de játékosként sem elvetni való, nagyot lendíthetne a csapaton, valóságos húzóember lenne mind a pályán, mind az öltözőben. Amennyiben sikerülne a szenegáli N’Doye-nak is megoldanunk a munkavállalási engedélyét, az ő tapasztalatának és akaraterejének is hasznát tudnánk venni.
– jelentette ki Székes Károly.
Ez egyébként a szurkolók elvárásaival is egybecseng. A húszas keretben eddig számos helyi fiatal kapott helyet, olyan is, aki más város felsőbb osztályú csapatában is megfordult, de olyan is, aki alig töltötte be a 16. életévét.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!