HIRDETÉS

Egyértelmű volt a provokáció a Sepsi OSK–Dinamo mérkőzésen

Fotó: Pál Árpád

2018. május 01., 14:17

Értékes győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásának 7. fordulójában. A találkozó végén egy fővárosi szurkoló egy magyar zászlót letépve rohant be a pályára, társait pedig könnygázzal kellett megfékezni. A szentgyörgyi szurkolók az őrző-védő szolgálat embereit okolják a történtek miatt.

2018. május 01., 14:17
•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Az ünneplés már a mérkőzés előtt elkezdődött a stadionban, amikor a néhány napja bajnokká avatott Sepsi SIC női kosárlabdacsapat bemutatta a szentgyörgyi közönségnek a megszerzett trófeát.

A Székely Légió pedig erősítést is kapott Felvidékről és az anyaország több városából, hiszen szép számban érkeztek Dunaszerdahelyről DAC-drukkerek, és megfértek egymás mellett a Fradi és az Újpest szurkolói is.

A találkozó első nagy helyzetét a piros-fehérek alakították ki a 12. percben, amikor egy baloldali beadás nyomán Ghinga vette célba a hosszú sarkot, de egy védő a gólvonal közeléből menteni tudott. Nem sokkal később jött a válasz a túloldalon is: Hanca lőhetett közelről kapura, de nem találta el Niczuly kapuját.

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A 30. percben viszont már tombolhatott a lelátó: Simonovszki az alapvonal közeléből gurított középre, ahol Tandia érkezett, és jól helyezett lövésére Penedo rá sem tudott mozdulni, így zörrent a fővárosiak hálója (1-0). Néhány perccel később Hamed előtt is adódott lehetőség, de lövése pontatlanra sikerült.

HIRDETÉS

Szünet után a Dinamó játszott mezőnyfölényben, de így is a piros-fehérek álltak közelebb a gólszerzéshez. Az 57. percben Tandia lövését előbb Penedo tornázta ki a léc alól, majd a szögletről beívelt labdára Petrović érkezett, azonban tiszta helyzetből kapu fölé lőtt. A 70. percben ismét Tandia növelhette volna a háromszékiek előnyét, amikor már csak Penedoval állt szemben, aki azonban lábbal hárított.

A folytatásban Niczulynak is akadt dolga, hiszen Moldoveanu kétszer is egyenlíthetett volna, de a háromszékiek hálóőre mindkét alkalommal bravúrosan védett.

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Már csak néhány perc volt hátra a mérkőzésből, amikor Penedo a tizenhatoson belül buktatta Gorrint, amiért a bíró előbb a tizenegyes pontra mutatott, majd visszavonta ítéletét, egy jogos büntetőtől fosztva meg ezzel a piros-fehéreket. De még ez is belefért, hiszen a hosszabbítás első percében Gorrin passzolt jó ütemben Tandia elé, aki betört a tizenhatosra, majd egy csel után kilőtte a hosszú sarkot (2-0). 

Ekkor viszont az ünneplő közönség figyelmetlenségét kihasználva,

egy dinamós szurkoló átugrotta a kerítést, letépett egy magyar zászlót, és a pályán keresztül rohanni kezdett az ellenkező oldalon helyet foglaló társai felé. A biztonsági embereknek végül sikerült földre teperniük, de a vendégszurkolók közül többen is, leszaggatva a kerítést, behatoltak a pályára, és csak könnygáz bevetésével sikerült megakadályozni a még nagyobb botrányt. A csendőrség is közbelépett, és kiürítette a vendégszurkolók számára fenntartott szektort.

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A történtekért a hazai szurkolók a rendfenntartással megbízott személyeket teszik felelőssé, hiszen

érthetetlen, ahogyan a botrányhős senkitől sem zavartatva átugorhatta a kerítést, majd letépte a zászlót és futásnak eredt, miközben az őrző-védő szolgálat emberei mindezt tétlenül nézték.

Ugyanakkor azt is homály fedi, hogy a fővárosi szurkoló hogyan kerülhetett a Székely Légió számára fenntartott lelátórészre, ahonnan a gólöröm ideje alatt bejuthatott a pályára.

Az incidens miatt több percig állt a játék, amit végül folytatni tudtak, de már semmi említésre méltó nem történt a pályán, így a mérkőzés az OSK megérdemelt győzelmével végződött.

A begyűjtött három ponttal a háromszékiek az alsóház rangsorának harmadik helyét foglalják el, a következő játéknapon pedig ismét hazai környezetben, a Concordia Chiajna ellen lépnek pályára. A találkozó május 7-én, hétfőn 18 órakor kezdődik.

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Mestermérleg:

Eugen Neagoe, Sepsi OSK: „Mindkét csapat dicséretet érdemel azért, amit a pályán mutattak. Hasonlóképpen a szurkolóink is, mert meggyőződésem, hogy az alsóház csapatai között a legnagyszerűbb szurkolótáborral rendelkezünk.

Csak azt sajnálom, hogy nincs egy nagyobb stadionunk, mert akkor még többen lennének a meccseinken. Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk, mert annak ellenére, hogy a Dinamónak is voltak lehetőségei, mi a két találat mellett további három-négy gólt is szerezhettünk volna.

A fiúk nagy erőbedobással és győzni akarással játszottak, és ha ezzel az elszántsággal küzdenek a továbbiakban is, akkor teljesíteni fogjuk célkitűzésünket, amit most már az élvonalban maradáson túl abban határoztunk meg, hogy veretlenül zárjuk a bajnokságot. Ehhez ugyanis megvan minden eszközünk és lehetőségünk.”

Florin Bratu, Dinamo: „Nincs, amit felrónom a játékosaimnak, megfelelő volt a hozzáállásuk, azonban a befejezéseknél sokat hibáztunk, több helyzetet is kihagytunk.

Egy látványos meccset láthatott mindenki, amelyen két jó és támadószellemben játszó csapat feszült egymás ellen. Nagy kár mindazért, ami a végén történt, mert egy play-off szintű mérkőzésnek lehettünk tanúi.
•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Labdarúgó 1. liga, rájátszás, 7. forduló, Sepsiszentgyörgy, 4500 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Bukaresti Dinamó 2–0 (1–0),
gólszerző: Tandia (30., 90+1.).

Sepsi OSK: Niczuly – Dalmau, Obšivač, Viera, Sato – Ghinga (Gorrin, 71.), Petrović, Hamed (Dima, 79.), Tandia, Fülöp – Simonovszki (Kuku, 55.). Edző: Eugen Neagoe.
Dinamó: Penedo – Corbu, Marić, Grigore, Olteanu – Hanca (I. Gheorghe, 81.), Nistor, Mahlangu – Pesić (Salomao, 46.), Popa (Nemec, 64.), Moldoveanu. Edző: Florin Bratu.
Sárga lap: Ghinga (9.), Simonovszki (40.), Petrović (86.), Gorrin (87.), Fülöp (90+3.), illetve Hanca (12.)
Játékvezetők: Iulian Dima (Bukarest), Sebastian Gheorghe (Suceava), Alexandru Vodă (Gyulafehérvár).

További eredmények:
Felsőház:
CSU Craiova–FC Viitorul 3–3 (2–1),
gólszerzők: Mitriță (24.), Băluță (45., 57.), illetve Cicâldău (15.), Ganea (46., 55.)
FCSB–Kolozsvári CFR 1–1 (0–0),
gólszerzők: Planic (90+1.), illetve Djokovic (76.)
Astra Giurgiu–Jászvásári Poli 3–0 (1–0),
gólszerzők: Abang (10.), Stan (47.), Dandea (82.)

Alsóház:
FC Voluntari–Bukaresti Juventus 0–1 (0–0),
gólszerző: Gheorghe (58., 11-esből)
Temesvári Poli–Concordia Chiajna 1–0 (0–0),
gólszerző: Draghici (90+3.)
Medgyesi Gaz Metan–FC Botoșani 2–1 (1–0),
gólszerzők: Rondon (30.), M. Constantin (66.), illetve Axente (62.)

Ranglista:
1. FCSB 43 pont
2. Kolozsvári CFR 41
3. Craiova 35
4. Astra Giurgiu 32
5. Viitorul 31
6. Jászvásár 21
.....
7. Dinamo 35
8. Botoșani 29
9. Sepsi OSK 23
10. Voluntari 21
11. Medgyes 21
12. Temesvár 19
13. Chiajna 19
14. Juventus 16

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Sepsi a legaktívabb, szétszedik az Oțelult – átigazolási körkép a Szuperligában

Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.

Pénzügyi válság sújtja a Szuperligát, már négy klub került a padlóra

Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.

Székelyhon

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve

Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.

`
Krónika

Nem szódavizet és nem is üdítőt fogyasztott a Maros megyei vasúti balesetben érintett vonat mozdonyvezetője

Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.

Krónika

Tánczos Barna a Krónikának az „elhalasztott” nyugdíjemelésről, a közös teherviselés szükségességéről

A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.

Főtér

A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban

Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.

Ez is érdekelheti

Dél-Koreából és a másodosztályból erősített a Sepsi OSK

Két új labdarúgó érkezését jelentette be szerdán délután a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a kerethez csatlakozott Sebastian Mailat, valamint a fiatal, korosztályos válogatott Giovani Ghimfuș.

Saját stadionjában volt igazán erős idén az FK Csíkszereda

Kimutatást végzett a Román Labdarúgó-szövetség, a teljes évet figyelembe véve azt vizsgálta, hogy mely csapatok szerezték átlagban a legtöbb pontot a 2. Ligában. Az FK Csíkszereda eredményes esztendőn van túl, a harmadik lett ebben az összesítésben.

A német szaklap szerint Gulácsi az ősz legjobb kapusa a Bundesligában

Gulácsi Péter nyújtotta az előző félévben a legjobb teljesítményt a német labdarúgó-bajnokság kapusai között a Kicker című szaklap szerint.

Az FK Csíkszereda két labdarúgója a női bajnokság álomcsapatában

A romániai női labdarúgással foglalkozó közösségi oldal, a Superliga feminină közzétette a szezon ideális csapatát. A romániai szakemberek szavazatai alapján kialakult együttesben az FK Csíkszereda két játékosa is helyet kapott.

Ismerjük a Szuperliga újévi első fordulójának menetrendjét

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) közzétette a Szuperliga első újévi, az alapszakasz 22. fordulójának menetrendjét. A mérkőzéseket január 17. és 20. között rendezik.

Téli sportok, angol és olasz foci vasárnap a képernyőn

A téli sportok kedvelői biztosan találnak maguknak néznivalót a vasárnapi sportműsorban, amelyben több angol és olasz bajnoki labdarúgómeccs szerepel, de más csapatsportágak és terepkerékpározás is található a kínálatban.

Idén is találkoztak, nosztalgiáztak a Csíkszeredai Start 2000 futballcsapat tagjai

A két ünnep között tartja meg minden évben találkozóját a Csíkszeredai Start 2000 labdarúgócsapat. A 21. század első éveiben átélt emlékeiket elevenítették fel, egy jót futballoztak, majd a harmadik félidőben egy pohár mellett nosztalgiáztak.

Kovács István és társai sikere történelmi az európai porondon

Az idei esztendő, a 2024-es kiemelkedően sikeres volt a román játékvezetők számára, legalábbis az európai mérkőzésekre szóló küldetések tekintetében.

Három spanyol, öt Real Madrid-játékos az év álomcsapatában

Az idén Európa-bajnok spanyol válogatottból hárman kerültek be a 2024-es év csapatába a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS).

Szuperliga: a legtöbben Törökországban, de itthon is edzőtáboroznak

A labdarúgó Szuperliga csapatainak több mint fele Törökországban tartja téli edzőtáborát, három klub más külföldi helyszínt választott, néhányan pedig az országban maradnak.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!