A Marosvásárhelyi SE mindhárom idei mérkőzésén nyeretlen maradt, az alapszakasz végén két döntetlen mellett egy vereséget jegyzett a 3. Liga 9-es csoportjában, így a hatodik helyen zárt, és akárcsak tavaly, idén is alsóházi rájátszásban lesz érdekelt.
Az együttesnek komoly esélye volt bejutni a felsőházba, hiszen két kiesőjelölt ellen hazai pályán játszottak, valamint idegenben találkoztak az éllovas Besztercei Gloriával.
Mint utólag kiderült, a maximális pontszámra lett volna szükségek ahhoz, hogy bekerüljenek a legjobb négybe, hiszen csak így tudták volna megelőzni a negyedik helyet végül megkaparintó Gyulafehérvári CSU-t.
„Sokkal többet vártunk a játékosoktól ezen a három meccsen, sajnos nem jött össze a felsőházba jutás. Az idei első mérkőzést a Kolozsvári Viitorullal mindenképpen meg kellett volna nyerjük, de nem sikerült, ez totálisan a csapat hibája. Ketten hiányoztak a tavalyi keretből, Preklet Csaba és Clinton Osei, akik sokat segítettek, ez pedig meglátszott a teljesítményünkön.
– fogalmazott a Székely Sport megkeresésére Mészáros Alpár, a Marosvásárhelyi SE szakmai igazgatója.
A Flavius Sabău vezetőedző által irányított gárda a második helyről indítja az alsóházi küzdelmeket, négy pont a lemaradása a Gyulafehérvári Unirea mögött, amely szintén lemaradt a felsőházról, ez számukra igazán fájó lehet, hiszen feljutási tervekkel vágtak neki ennek az idénynek.
A Marosvásárhelyi SE kellő távolságra van a kiesőzónától, a szakmai igazgató szerint olyan együttest alkotnak, hogy ettől nem kell tartaniuk, hanem ennél nagyobb célt tűztek ki.
– közölte Mészáros Alpár.
A marosvásárhelyiek pénteken 15 órától hazai pályán kezdik az alsóházi rájátszást, mégpedig az Alsógáldi Industria ellen, amellyel múlt héten ugyancsak otthon gól nélküli döntetlent játszottak az alapszakasz utolsó fordulójában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!