Az elmúlt év végén váratlan ötlettel állt elő a liga elnöke, Gino Iorgulescu, aki arról nyilatkozott, hogy meglátása szerint csökkenteni kellene a csapatok létszámát, és ideális lenne a tizenkét csapatos bajnokság, figyelembe véve, hogy jelenleg több klub is komoly anyagi gondokkal küszködik.
„Ha józanul gondolkodunk és a teljesítményt helyezzük előtérbe, el kellene fogadni egy 12 csapatos bajnokságot. A felső- és az alsóházi rájátszás a mezőny mindegyik csapata számára egyszerre érne véget.
– fogalmazott Gino Iorgulescu.
Azóta viszont nem történt előrelépés az ügyben, az LPF főtitkára, Iustin Ștefan pedig a Gsp.ro megkeresésére pontosításokat közölt.
Elmondása szerint jelenleg szó sincs a csapatok számának csökkentéséről, a Szuperligában tizenhat együttes marad és nem változtatnak a lebonyolítási rendszeren.
Gino Iorgulescu nyilatkozatáról úgy vélekedett, az elnök kizárólag az általa ideálisnak tartott helyzetet vette figyelembe, ahogyan azt a jelenlegi körülmények tükrében egy nagy tapasztalattal rendelkező futballszakember látja.
– jegyezte meg Iustin Ștefan.
A liga főtitkára kiemelte, a mostani lebonyolítás megakadályoz mindenféle összeesküvést, és teljes mértékben biztosítja a bajnokság tisztaságát.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!