A Deloitte Sport Business Group által készített, Football Money League című kiadvány alapján a húsz leggazdagabb labdarúgóklub a pandémia miatt eddig 1,1 milliárd euró bevételkiesést szenvedett el, ez pedig az idény végéig elérheti a 2 milliárd eurót is, mivel a szurkolók még nem térhettek vissza a stadionokba.
A top 20 bevétele így 8,2 milliárd euró volt a 2019/20-as csonka szezonban, ez a 2018/2019-es teljes idényhez mérten 12 százalékos csökkenést jelent. A televíziós közvetítésekből származó bevételek 937 millió euróval estek vissza, a meccsnapon elkönyvelt bevételek pedig (jegyek, vendéglátás stb.) 257 millió eurós csökkenést mutattak.
A visszaesést csak némileg tudta ellensúlyozni a kereskedelmi bevételek (pl. mez- és emléktárgy-eladások) enyhe, 105 millió eurós emelkedése. Az egy klubra jutó átlagos bevétel így 409 millió euró volt 2019/20-ban, szemben a 2018/19-es 464 millió euróval.
„A visszaesést egyértelműen a Covid-19 járvány által okozott globális gazdasági és társadalmi nehézségek okozták” – mutatott rá a Deloitte sporttanácsadási csoportjának igazgatója. Pósfay László kiemelte: a stadionokból származó bevételekről a csapatoknak le kellett mondaniuk, és a televíziós közvetítésekből befolyó bevételek egy része is kiesett.
Abszolút értéken számolva a leggazdagabb 20 csapat közül az FC Barcelona szenvedte el a legnagyobb kiesést, de 715,1 millió eurós bevételével továbbra is a katalán klub a listavezető 2019/20-ban.
A második helyezett alig valamivel lemaradva (714,9 millió euró árbevétellel) a Real Madrid, amely a nehéz helyzetben is nyolc százalékkal tudta növelni kereskedelmi bevételeit. A harmadik helyen – a ranglista első tíz helyezettje közül a legkisebb csökkenéssel büszkélkedő – Bayern München található 634,1 millió eurós bevétellel.
„Minden azon múlik, a szurkolók mikor térhetnek vissza a stadionokba, az ott keletkező bevételek jelentik ugyanis a klubok üzleti modelljének egyik alappillérét. Az, hogy a futball végül mekkora pénzügyi veszteségekkel hagyja maga mögött ezt a nehéz időszakot, egyértelműen ennek az időzítésétől is függ” – fűzte hozzá Pádár Péter, a Deloitte sporttanácsadási csoportjának vezetője.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!