Dr. Szakály Sándor történész a honvédségi sportélet és Erdély kapcsolatáról tart előadást. Dr. Killyéni András kolozsvári sporttörténész nagyapjáról, a negyvenöt évig Székelyudvarhelyen élő Killyéni Imre testnevelő tanárról osztja meg gondolatait képes beszámoló keretében.
18 órától pedig a Hátsó füves elnevezésű képkiállítást tekinthetik meg az érdeklődők.
A kiállítást megnyitja Csillag Péter, a Nemzeti sport újságírója, a Hátsó füves szerkesztője.
„Barangolás a magyar futball rejtett tájain, ahol a csapat sorsa meglepő élességgel rajzolja elénk a kis települések társadalmi kihívásait: a falusi oktatás küzdelmeit, az elvándorlás hatásait, az öregedő lakosság megváltozott igényeit, a cigányság kiútkeresését. A Hátsó füves kiállítás Csillag Péter újságíró és a résztvevő fotóriporterek Nemzeti Sportban megjelent, öt évet felölelő, többszörösen díjazott, utóbb önálló könyvben is bemutatott országjáró sorozatának összegzése.
A közel százötven helyszínt – köztük határon túli magyarlakta vidékek településeit – érintő gyűjtés képi hozadéka az egyedülálló válogatás a tíz alkotó lenyűgöző, mégis emberközeli képeiből, amelyek a falusi labdarúgás kiveszőben lévő, gyökeresen átalakuló világának talán utolsó pillanatfelvételei. A rögzített mozzanatok túlmutatnak a sport keretein, éles korrajzot és szociológiai látleletet kínálnak” – áll a szervezők felhívásában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!