A Gyergyószentmiklóson rendezett mérkőzésen korán vezetést szerzett a lilában játszó vendégcsapat, amit még a szünet előtt kiegyenlített Czimbalmos Zalán, aki egy hosszú indítással megindulva a védőjét és a kapust is becsapva lőtt a hosszú sarokba.
A mérkőzés végig kiegyenlített volt, kevés gólhelyzettel, és nem látszott, hogy így miként tudna bármelyik fél a másik fölé kerekedni.
Azonban a második félidőben egy előrevágott labdával a kifutó kapustól is megszabadulva az egyik brassói játékos belőtte a győzelmet hozó találatot.
Amint a Hargita megyeieket irányító Andrei Țepeș érdeklődésünkre válaszolva elmondta, számos, a megyében focizó játékost hívtak még a mérkőzésre, de csak a Székelyudvarhelyi Golimpiákosztól és Farkaslakáról érkezett erősítés.
Egyetlen cserével kellett végigjátszaniuk a találkozót.
A Régiók Kupájába (ahol a versenyszabályzat szerint az élvonalat vagy 2. ligát megjárt játékosok nem szerepelhetnek) idén hat megye nevezett be, Hargita megyét Brassóval és Vaslui-jal sorsolták össze. A csoportelső jut tovább, erre Hargita megyének már nincs esélye.
Ősszel Vaslui megye ellen 3–0-ra, Brassó megye ellen pedig 2–0-ra vesztettek a hargitaiak.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!