A magyar nemzeti aréna olyan létesítményekkel versenyzett, mint a londoni Tottenham Hotspur Stadion, a moszkvai VTB Aréna vagy a dubaji al-Maktúm Stadion.
Fürjes Balázs, a Puskás Aréna tervezését, építését és működtetését irányító kormánybiztos a díj kapcsán elmondta: „Az új Puskást magyarok tervezték, magyarok építették, a felépítése három éven át tizenötezer magyar embernek adott munkát, tizenötezer család megélhetését biztosította. Mindannyian büszkék lehetünk erre a teljesítményre – ez a mi nagy, közös sikerünk.”
Az arénának nem ez az első nemzetközi elismerése. A szakmai zsűri döntése alapján a közönségtájékoztató, látogatóterelő vizuális jelrendszere kiérdemelte
a nemzetközi kreatívszakma Oscarját, a Red Dotot. A létesítményt a Stadium Database szakportál közönségszavazásán pedig a 2019-es Év stadionjának választották, a zsűri voksolásán holtversenyben a második helyen végzett.
Közép-Európa legnagyobb, legkorszerűbb élményarénáját egy éve adták át a Magyarország–Uruguay labdarúgó-mérkőzéssel. Azóta otthont adott az Európai Szuperkupának és az FTC Bajnokok Ligája-mérkőzéseinek.
Fürjes Balázs kiemelte, a 2021-es év is bővelkedni fog a legkülönbözőbb eseményekben:
„Nyáron a foci Eb-n – a koronavírus-világjárványt remélhetőleg már magunk mögött hagyva – meg fog őrülni Budapest, Magyarország, de a lengyelek és az angolok elleni világbajnoki selejtezőt is nagyon sokan várjuk. A világhírű Aerosmithnek köszönhetően dübörög majd a rock 'n' roll, hatalmas érdeklődés fogja övezni az Ez az a nap! keresztény fesztivált, és a tervek szerint rengeteg konferenciát, bankettet, egyéb üzleti rendezvényt is tartanak majd az arénában” – fogalmazott a kormánybiztos.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!