A piros-feketék vezetőedzője, Demény Norbert megerősítette, hogy a mérkőzésen nem számíthatnak Gergely Botond játékéra, aki az U19-es román válogatott egyik alapembere volt az Eb-selejtezők során. Egyelőre kérdéses Omar El-Sawy szereplése is, aki az U18-as nemzeti csapatot erősíti.
A fiatal játékost a legjobbnak választották a Román Kupa döntőjében, valamint az Elit Liga fináléjában is, hatalmas erősítés volna a csíkiaknak, amennyiben hadra fogható lenne.
A két csapat amúgy nagyon jól ismeri egymást, legutóbb a múlt héten csaptak össze, az Elit Liga fináléjában az FK 3–0-ra nyert.
A csíkiak péntek reggel indultak a találkozó helyszínére, a finálét szombaton 13 órától rendezik Râmnicu Vâlceán, és élőben közvetíti az FRF TV.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!