Rögtön a meccs elején megszerezte a vezetést az Astra, ehhez kellett a Dinamo norvég kapusának, Kongshavnnak is a hibája, aki nem tudta védeni Krpic nem jól helyezett lövését. A fővárosiak hajszolták az egyenlítést, de nem tudták bevenni a hazaiak kapuját, Sorescu a 60. percben a kapufát találta el.
Az Astra 1–0-ra megnyerte a gyenge színvonalú mérkőzést, így előnyből várhatja az egy hónap múlva rendezendő visszavágót.
A találkozót követően Gigi Mulțescu, a Dinamo edzője bejelentette, hogy nem folytatja tovább a bukarestiek kispadján, helyét a fővárosi sportsajtó szerint a cseh Dusan Uhrin veheti át. A külföldi szakember már vezette a Dinamót (2019 augusztusa és 2020 márciusa között), tavaly szeptemberig pedig a Medgyesi Gaz Metant irányította, azóta nincs állása.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!