„Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, azonnali hatállyal visszavonulok a profi labdarúgástól” – jelentette be a játékos, aki posztjában köszönetet mondott klubjainak, valamint külön a walesi válogatott mindenkori stábjának is.
Bale 1999-ben került a Southampton akadémiájára, 2006. április 17-én, 16 évesen és 275 naposan mutatkozott be a Szentek akkor másodosztályban szereplő felnőtt csapatában, majd bő egy évvel később a Tottenham Hotspurbe szerződött 10 millió font ellenében.
A londoni együttesben 203 mérkőzésen 55 gólt szerzett, mielőtt 2013 szeptemberében akkor világrekordot jelentő 100,8 millió euróért a Real Madridhoz igazolt.
A királyi gárdában első hat szezonjában alapember volt, utolsó két idényében azonban már csak elvétve játszott. A spanyolokkal az öt BL-siker mellett háromszor nyert bajnokságot, egyszer Király Kupát, egyszer spanyol Szuperkupát, a klubvilágbajnoki címet és az európai Szuperkupát egyaránt háromszor hódította el. A madridiaknál 258 meccsen 106 alkalommal volt eredményes, mielőtt tavaly júniusban a Los Angeles FC-be szerződött.
A walesi válogatottban – melynek 2021 óta volt a kapitánya – 2006-os bemutatkozása óta 111-szer lépett pályára és 41 gólt szerzett, a csapattal két Európa-bajnokság mellett a tavalyi világbajnokságon is szerepelt, a 2016-os kontinensviadalon pedig az elődöntőig menetelt.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!