A koronavírus-járvány miatt 2020-ban elmaradt, tavaly csökkentett létszámú együttes vehetett részt, idén azonban újra az eredeti tervek szerint rendezik meg a vetélkedőt.
Az erdélyi és anyaországbeli csapatok részvételével zajló 6. Székely–magyar utánpótlás labdarúgótorna Csíkszeredában, az Erőss Zsolt Aréna melletti műgyepes pályán tartott ünnepélyes megnyitóval kezdődött el hétfőn délelőtt.
A vetélkedőt Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa közösen szervezi, házigazda a Székelyföld Labdarúgó Akadémia és az FK Csíkszereda. Az esemény fővédnöke Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.
Nagy világversenyekhez hasonló megnyitóval, a csapatok ünnepélyes bevonulásával, a csíkszentsimoni fúvószenekar zenéjének kíséretében kezdődött el a nemzeti összetartozás idei focitornája, amelyen az ünnepi köszöntők végén elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
A nyitóünnepségen elhangzott rövid, de tömör ünnepi beszédekben – Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere, Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, a torna ötletgazdája, Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője és Dusinszki Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója – a torna fontosságát, üzenetét, a focimeccsek után szövődő barátságokat, élményeket emelték ki, hangsúlyozva,
hogy bár a jelenlegi országhatár két különböző oldaláról érkeztek a csapatok, a gyerekek ugyanazt a nyelvet beszélik, tudják ki volt Puskás, és ugyanúgy szurkoltak, örültek a magyar válogatott angoloknak lőtt minden góljánál.
„Merni kell nagyokat álmodni, és az elvégzett kemény munkának meglesz a gyümölcse. Példa erre a magyar válogatott, illetve a Székelyföld Labdarúgó Akadémia idei kiváló eredményei” – mondta Dusinszki.
A 6. Székely–magyar utánpótlás labdarúgótornán két korosztályban (U11 és U13) összesen 16 erdélyi és 8 anyaországi csapat vesz részt: FK Csíkszereda, Kovászna Utánpótlás Központ (a Kézdivásárhelyi SE és a Baróti VSC közös csapata), Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, Szovátai Sportklub Egyesület, Csepel Utánpótlás Egyesület, Pestszentimrei SK, Gyergyószentmiklósi Jövő FC, Marosvásárhelyi SE, Székelyudvarhelyi FC, Transylvania Utánpótlás Központ (a Kolozsvári Dribli, a Nagyváradi AC, az FK Kraszna és az Érmihályfalvi Unirea közös együttesei), Nagykanizsai FC és Székesfehérvári Videoton FCF Baráti Kör Egyesület.
A torna két helyszínen zajlik: az Erőss Zsolt Aréna melletti műgyepes pályán (U11), illetve a Márton Áron Tehetséggondozó Központ műfüves pályáján (U13). A mérkőzések hétfőtől péntekig zajlanak, naponta 9 és 13 óra között. Mindkét korosztályban két hatos csoportot alakítottak ki, a körmérkőzéses torna végén a csoportok első két-két helyezettje játssza az elődöntőket, a zárónapon pedig a helyosztókra kerül sor. A csapatok 6+1-es felállításban játszanak, a pályaméretek 50x35, illetve 60x40 méter, a kapuk mérete 5x2 méter, a játékidő pedig 2x15, illetve 2x20 perc.
A mérkőzésekre a belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!