A Kovászna Megyei Labdarúgó-egyesület végrehajtó bizottsága a napokban véglegesítette a 4. Liga összetételét, és kisorsolta a menetrendet. Ennek értelmében a bajnoki címvédő Zágon vasárnap hazai pályán kezd Maksa ellen, míg az előző szezon ezüstérmese, Barót az újonc Zágonbárkány vendége lesz.
Az előző idényhez hasonlóan idén is tizenöt csapat küzd meg az elsőségért, azaz minden fordulóban szabadnapos lesz valamelyik együttes.
A szebb napokat látott Gelencei Nemere megfelelő utánpótlás hiányában nem iratkozott be a pontvadászatba.
A 2015-ben, 2016-ban és 2018-ban bajnoki címet nyerő felsőháromszéki klub az alapoktól próbálja újjáépíteni csapatát, információink szerint a megyei U11-es bajnokságban indulnak.
Egyetlen alakulat kívánt csatlakozni a mezőnyhöz, a korábbi években az utánpótlásnevelésre összpontosító, műfüves pályával és komoly sportbázissal rendelkező Zágonbárkányi Viitorul Amo jelentkezését egyöntetűen elfogadták.
Újdonság, hogy a csapatok számára nem kötelező az U19-es bajnokságban való indulás, helyette a rendelkezésükre álló utánpótlás függvényében választhatnak az U11-es, U13-as, U15-ös kiírások, vagy az Interliga (U7-U10) között – tudtuk meg Ștefan Donciutól az egyesület titkárától, aki a Székely Sportnak elárulta,
mindent megtesz azért, hogy jövőre Kovászna megye bajnoka megméretkezhessen a 3. Ligáért kiírt osztályozón.
Mint ismert, idén a háromszéki csapatok nem tudtak eleget tenni a szakszövetség által kidolgozott szigorú kritériumrendszernek, a mezőnyből egyetlen klub sem rendelkezett bronzminősítéssel, amelynek hiányában nem indulhattak a feljutásért rendezett osztályozón.
Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megye, az 1. forduló tervezett programja:
augusztus 23-án, szombaton: 11 órától Uzon–Bardoc, 18 órától Árkos–Nagyajta; augusztus 24-én, vasárnap: 13 órától Zágonbárkány–Barót és Bodzaforduló–Papolc, 18 órától Zágon–Maksa, Perkő–Csernáton és Kovászna–Szentkatolna. Szitabodza szabadnapos.
Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.
Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.
Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!