Hirdetés

Egy újabb fejezet nyílik a Sepsi OSK történetében

Nyit az új stadion
Fotó: Pinti Attila

2021. október 16., 12:17

Megnyitja kapuit a sepsiszentgyörgyi új stadion, ahol a Sepsi OSK szombaton a labdarúgó 1. Liga 12. fordulójában az FC Voluntari együttesét fogadja. A háromszékiek kispadján bemutatkozik Cristiano Bergodi, aki a héten vette át a csapat irányítását.

2021. október 16., 12:17

Új stadion, új vezetőedző, új remények. Röviden így lehetne kezdeni a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Sepsi OSK történetének újabb fejezetét. A székelyföldi együttes szombaton első mérkőzését játssza a magyarországi támogatással megépült arénában, a klub vezetősége és a szurkolók pedig abban bíznak, hogy immár az új szakvezetővel, Cristiano Bergodival a kormánykeréknél a piros-fehérek kikászálódnak a hullámvölgyből, és felfelé ívelő pályára állnak.

Hirdetés

Feljutásukat követően, a 2017 nyarán elkezdődött idényben a háromszékiek hazai meccseiket előbb Brassóban, majd Ploieștien kényszerültek játszani, míg a sepsiszentgyörgyi városi sporttelepet sikerült olyan állapotba hozni, hogy alkalmas legyen élvonalbeli mérkőzések rendezésére. Erre legelőször 2018. március 19-én kerülhetett sor zsúfolásig telt lelátókkal, amikor az OSK ellenfele szintén az FC Voluntari volt.

Ez viszont biztosan nem ismétlődik meg szombaton, ugyanis a járványügyi korlátozások nem teszik lehetővé, hogy a 8400 férőhelyes stadion avatása telt ház előtt történjen, csupán 2500 néző lehet tanúja az eseménynek.

•  Fotó: Universitatea Craiova/Facebook Galéria

Fotó: Universitatea Craiova/Facebook

De amint arra számítani lehetett, már pénteken délután hosszú sor kanyargott a pénztár előtt, rohamosan fogytak a belépőjegyek, amelyekből párszáz még mindig maradt a mérkőzés napjára azok számára, akik nem szeretnének lemaradni a történelmi pillanatról, amikor a Sepsi OSK Aréna először nyitja meg kapuit.

Bár a nézőszám korlátozott, előre borítékolható, hogy a hangulat biztosítva lesz, és már csak az marad hátra, hogy a piros-fehérek győzelemmel tegyék teljessé az ünnepet. Nem lesz könnyű feladat, hiszen az FC Voluntari a megelőző fordulókban kirobbanó formát mutatott, legutóbbi meccseiken zsinórban öt sikert aratva a rangsor negyedik helyére küzdötték fel magukat.

A mérkőzés előtti nyilatkozatában Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője is kiemelte, az Ilfov megyeiek nem véletlenül jutottak ilyen magasra, mindez a vezetőség, az edző és a csapat közös munkáját dicséri. Az olasz szakember szerint azonban nem lehet kijelenteni, hogy a Liviu Ciobotariu által irányított alakulat lenne az esélyesebb, és főleg a stadionavatóra való tekintettel abban bízik, hogy győzelemmel tudják megörvendeztetni a szurkolókat.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

„Szívesen jöttem Sepsiszentgyörgyre, nagyok az elvárásaim is, de nyilván figyelembe kell venni, hogy még csak néhány napja edzem a csapatot. Egy olyan út elején állunk, amelytől azt várom, hogy minél hosszabb és eredményesebb legyen. Az idő rövidsége miatt túl sokat még nem tudtunk változtatni, de saját elképzeléseimet lassan-lassan igyekszem majd beépíteni a játékba.

Nem mondhatom, hogy a Voluntari nagyobb esélyekkel indulna ezen a mérkőzésen, de egyértelmű, hogy jó csapat, amelyet egy tapasztalt edző irányít.

A bajnokság meglepetésének számítanak, remek játékot mutattak eddig, azonban mi is megteszünk mindent, hogy a stadionavató alkalmából jobb lábbal kezdjünk. Gyönyörű ez a létesítmény, kiváló minőségű a gyepszőnyeg, és biztos vagyok abban, hogy ez még jobban tudja majd motiválni a csapatot” – fogalmazott Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője.

Kapcsolódó

A szombaton 17 óra 30 perckor kezdődő Sepsi OSK–FC Voluntari összecsapáson a nagykárolyi Kovács István fújja majd a sípot, a partvonal mentén pedig Ciprian Danșa és Ovidiu Artene lesznek a segítői. A mérkőzést a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz, 12. forduló

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz

Medgyesi Gaz Metan:
Medgyesi Gaz Metan:
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Alkotmányellenes a Novák-törvény, az FK Csíkszereda elnöke szerint szemléletet kell váltani

Románia Alkotmánybírósága alkotmányellenesnek nyilvánította az egykori sportminiszter, Novák Károly Eduárd nevéhez köthető törvényt, amely előírta volna, hogy a hazai versenyeken legalább 40%-ban román sportolókat kell szerepeltetni.

A neheze még csak ezután jön az FK Csíkszeredának

Egyelőre sínen van az FK Csíkszereda, három fordulóval a vége előtt biztos bennmaradó helyet foglal el a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. A bajnoki hajrá viszont nehéznek ígérkezik, a play-out legjobbjai ellen kell bizonyítania.

Nem hátrál meg az FK, pontokra hajt az FCSB ellen

Fontos mérkőzés vár az FK Csíkszeredára: a bennmaradásért küzdő csíkiak pénteken este a címvédő FCSB-t fogadják a román labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában és pozitív mérleggel zárnák a találkozót.

Nem lesz pénteki jegyárusítás: fontos tudnivalók az FK–FCSB előtt

Csak csütörtök délután lehet jegyet vásárolni a péntek esti FK Csíkszereda–FCSB labdarúgó-mérkőzésre. A csíki klub részletes tájékoztatót adott ki a belépőkről, a szurkolói szabályokról és a pénteki találkozó lebonyolításáról.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Felértékelődhet a második hely a Szuperligában

Nagy a tét a román labdarúgás idei szezonjának végén, a Román Kupa döntőjének végeredménye hatással lehet a bajnoki küzdelmekre a Szuperligában.

Szorgalmas mezőnymunkájával a forduló csapatában az FK Csíkszereda védője

Az FK Csíkszereda hátvédje, Pászka Lóránd is helyet kapott a Szuperliga rájátszásának 6. fordulójának álomcsapatában. A védő kiemelkedő mezőnymunkájával és hasznos támadójátékával érdemelte ki az elismerést.

Egy lépéssel közelebb a bajnoki címhez a Craiova

Fontos három pontot szerzett idegenben a Universitatea Craiova, amely 1–0-ra legyőzte az FC Argeș együttesét a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának 6. fordulójában.

Döntetlen a kiesési rangadón, az élvonaltól búcsúzó Metaloglobus magával ránthatja a Sloboziát is

A labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában hétfőn délután 1–1-es döntetlent játszott egymással a Bukaresti Metaloglobus és az Unirea Slobozia. A fővárosiak ezzel matematikailag is búcsúztak az élvonaltól, míg ellenfelük továbbra is kieső helyen áll.

Egyetlen büntető döntött a kolozsvári rangadón, botlott az éllovas

Szoros csatát hozott a kolozsvári derbi, amelyet a CFR egy büntetőből szerzett góllal nyert meg. A sikerrel felzárkózott az élmezőnyhöz, miközben az éllovas helyzete is meginghat a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!