Hideg időben, fagyos pályán zajlott a péntek délutáni mérkőzés, de amint Valentin Suciu, a vendégcsapat edzője elmondta, mindkét gárda ugyanolyan mostoha körülmények között kellett játsszon.
A szakember véleménye szerint legyőzhető ellenféllel találkoztak, de a hazai csapat kihasználta a csíkiak gyerekes tévedéseit.
A désiek 1–0-ra vezettek, majd az FK fordított, 2–1-re vezetett, de a házigazdák kiegyenlítettek (2–2). A vendégek az első gólt egy szögletrúgás után kapták, a másodikat pedig vitatható büntetőből.
Az első csíki találatnál a székelyföldi együttes nyomást gyakorolt a dési védőkre, akik tévedtek, a második vendéggól pedig tizenegyesből született.
A bajnokság 2019-ben folytatódik. Az első tavaszi forduló (március 2.) mérkőzései: FK Csíkszereda–Barcarozsnyói Olimpic Cetate, Székelyudvarhelyi FC–Dési Unirea, Tasnádi Unirea–Szászrégeni Avântul, Szászhermányi FC–Kolozsvári Sănătatea, Medgyesi Gaz Metan II.–Tordai Arieșul Sticla, Lénárdfalva–Marosvásárhelyi MSE, Kolozsvári CFR II.–Besztercei Unu Fotbal Gloria, Radnóti SK–Nagybányai Minaur.
Labdarúgás, 3. Liga, 5-ös csoport, 15. forduló:
Dési Unirea–FK Csíkszereda 2–2 (1–1),
gólszerzők: Florin Sabo (34. perc) és Andrei Moldovan (71. – 11-esből), illetve Eder Gonzalez (43.) és Soufiane Jebari (50. – 11-esből).
FK Csíkszereda: Somogyi Pál – Majzik Adrián, Berde István Zsolt, Mitra Szilárd, Fabio de Oliveira, Veres Szilárd, Eder Gonzalez, Soufiane Jebari, Nagy Zsolt, Antal Barna, Bajkó Barna. A második félidő folyamán Eder helyére Hodgyai László állt be, Nagy helyére Magyari Szilárd, Bajkót pedig Györgyi Arthur váltotta.
A 15. forduló további eredményei:
Székelyudvarhelyi FC–Nagybányai Minaur 0–3 (0–2)
Kolozsvári CFR II.–Marosvásárhelyi MSE 3–1 (0–0)
Lénárdfalva–Tordai Arieșul Sticla 2–1 (1–1)
Radnóti SK–Besztercei Unu Fotbal Gloria 1–3 (1–1)
Szászhermányi FC–Szászrégeni Avântul 1–1 (1–1)
Tasnádi Unirea–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 1–1 (1–0)
Medgyesi Gaz Metan II.–Kolozsvári Sănătatea 1–3 (1–2).
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
| 2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
| 3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
| 4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
| 5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
| 6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
| 7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
| 8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
| 9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
| 10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
| 11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
| 12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
| 13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
| 14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
| 15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
| 16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!