Hirdetés

Egy ponttal elégedett lenne a Rennes ellen a CFR edzője

Veretlenek maradnának a Roazhon Parkban a CFR játékosai

2019. október 24., 13:11

Újabb idegenbeli mérkőzésre készül a hazai bajnok Kolozsvári CFR az Európa Liga csoportkörében. Dan Petrescu vezetőedző együttese csütörtökön 22 órától a francia Rennes otthonában próbálkozik meg a pontszerzéssel.

2019. október 24., 13:11

Három héttel ezelőtt az E csoport második fordulójában a kolozsváriak 2–0-ra kikaptak a Celtic Glasgow vendégeként, ezúttal azonban a franciák ellen legalább egy döntetlent el akarnak érni. Erről beszélt a találkozót felvezető sajtótájékoztatón Dan Petrescu, aki

elégedett lenne egy ponttal, de ez nem jelenti azt, hogy a védekező taktikát választják.

Hirdetés

A CFR edzőjének elmondása szerint, csapata a korábbi meccseken már bebizonyította, hogy képes a győzelemért is játszani, a mostani ellenfélről pedig úgy véli, a Rennes nem gyengébb, mint a Celtic, vagy a Lazio.

•  Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR Galéria

Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR

A román bajnokságban éllovas, és a csoportban három pontos CFR-rel szemben a Rennes az első két találkozóján csak egy pontot szerzett, az előző fordulóban előnyből 2–1-re veszített a Lazio pályáján.

A franciák gyenge formában vannak, hiszen már kilenc mérkőzés óta nyeretlenek a bajnokságban és az EL-ben,

legutóbb még augusztus végén győztek a Strasbourg ellen, és lecsúsztak a 12. helyre a Ligue 1-ban.

Dan Petrescu szerint viszont ez nem feltétlenül mérvadó ezen a szinten, főleg, hogy akárcsak a Celticet, a Rennes-t is nagymértékben fogják támogatni a szurkolóik, a Roazhon Parkban pedig telt ház várható.

Labdarúgó Európa Liga, 2019–2020-as szezon, E csoport, 3. forduló
2019. 10. 24., 22:00 Rennes Kolozsvári CFR 0–1
2019. 10. 24., 22:00 Celtic Lazio 2–1

Labdarúgó Európa Liga, 2019–2020-as szezon, E csoport
M GY D V GK P
1. Celtic 6 4 1 1 10–6 13
2. Kolozsvári CFR 6 4 0 2 6–4 12
3. Lazio 6 2 0 4 6–9 6
4. Rennes 6 1 1 4 5–8 4

Nuno Claro visszatért Kolozsvárra

A Kolozsvári CFR korábbi kiváló kapusa, a portugál Nuno Claro visszatért a klubhoz, a továbbiakban az alakulat gyerek- és ifjúsági központjának kapusedzője lesz. Nuno Claro 2007 és 2013 között játszott a CFR színeiben, ezalatt három bajnoki címet, három Román Kupát és két Szuperkupát nyert az együttessel.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó „horrorotthonokra” csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Meglepetés a javából, máris búcsúztak a németek a vébén

Hatalmas meglepetésre Paraguay büntetőpárbajban legyőzte Németországot a labdarúgó-világbajnokság hétfő éjféli tizenhatoddöntőjében.

A legvégén jött a slusszpoén, a brazilok kiejtették a japánokat

Az első félidőt követően még hátrányban volt Brazília, de parádés második félidei játékával és a hosszabbításban szerzett góllal végül Japán fölé kerekedett, és bejutott a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!