Hirdetés

Egy pontot elhozott Szászrégenből az SZFC

Fotó: Barabás Ákos

2019. augusztus 23., 20:53

Döntetlennel kezdte a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságot a Székelyudvarhelyi FC, pénteken késő délután 1–1-et játszott a Szászrégeni Avântul otthonában.

2019. augusztus 23., 20:53

Kiválóan kezdődött a mérkőzés az udvarhelyiek számára, akik már a 3. percben megszerezték a vezetést Alexandru Taciuc találatával. Sőt az első félidő közepén növelhették volna előnyüket a vendégek, de elrontották a ziccerüket.

Ez pedig megbosszulta magát, az Avântul ugyanis a szünethez közeledve kiegyenlített.

A folytatásban kizárólag az SZFC-nek voltak további nagy helyzetei, de már nem sikerült bevenni a régeni kaput, így meg kellett elégednie a döntetlennel.

Hirdetés

Mészáros Alpár, az SZFC vezetőedzője: „Jó kezdés volt számunkra, a csapat jól állt erőnlétileg és taktikailag is, gratulálok a fiúknak, jó benyomást keltettek az első mérkőzésen.

A játék képe alapján nyernünk kellett volna, mivel a gólon kívül még négy-öt nagy helyzetünk is volt.

Ezzel szemben a hazaiaknak mindössze egy lehetőségük volt, és abból gólt lőttek.”

A következő fordulóban az SZFC a Váradszentmártoni SK-t fogadja, az udvarhelyiek mestere elmondta, első hazai mérkőzésükön mindenképpen nyerni szeretnének, hogy két meccs után legyen meg a négy pontjuk.

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport, 1. forduló:
Szászrégeni Avântul–Székelyudvarhelyi FC 1–1 (1–1).
Gólszerzők: Bujor (35.), illetve Taciuc (3).
Avântul: Bucin – A. Pop, F. Pop, Merdariu, Laczko – Luca, Murar, Chirilă, Covaciu, Truță – Bujor.
SZFC: Tudose – Kovács, Bucur, Crișan, Berkeczi – Izmană, Jakab, Taciuc, Iovu (Jankó), Dinu (Solymosy) – Pál.

További eredmények:
Sellenberki Viitorul–Gyulafehérvári Unirea 2–1 (2–1),
Váradszentmártoni SK–Nagyváradi Luceafărul 3–6 (2–4),
Kolozsvári CFR II.–Alsógáldi Industria 2–0 (1–0),
Tordai Arieşul–Nagybányai Minaur 2–1 (1–0).

Szombat, 18 óra:
Zilahi SCM–Dési Unirea,
Besztercei Gloria–Kolozsvári Sănătatea,
Lénárdfalvi Comuna–Kudzsiri Metalurgistul.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

A támadó focit díjazza és Argentínát tartja favoritnak a Sepsi OSK sajtósa

Az angol, a belga és az amerikai válogatott sikerére tippelt a világbajnokság soron következő tizenhatoddöntőiben a sepsiszentgyörgyi Kiss Edit, akihez a Sepsi Rádió hírszerkesztőjeként és a Sepsi OSK sajtóreferenseként is közel áll a labdarúgás világa.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!