Egy utolsó nekirugaszkodásra van szükség a Sepsi OSK részéről, a sepsiszentgyörgyieknek mindent bele kell adniuk a vasárnapi mérkőzésen. Amennyiben László Csaba csapata legyőzi az Unirea Sloboziát, elkerülheti az osztályozót és megtarthatja helyét a Szuperligában, döntetlen esetén pedig osztályozót vívhat.
„Abban a helyzetben vagyunk, hogy a Slobozia elleni mérkőzést meg kell nyerjük, erre készültünk egész héten. Úgy kell kimenjünk a pályára, hogy a győzelem az egyetlen opciónk” – jelentette ki a pénteki sajtótájékoztatón László Csaba vezetőedző. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi két találkozón mutatott stabilitás lesz a kulcs, különösen a védekezés szempontjából: „Csapatként kell működjünk, hogy ne kapjunk gólt. Mindenki tisztában van a téttel, és azzal, hogy ez nemcsak számunkra fontos, hanem a klubnak és a szurkolóknak is.”
A tréner három hete vette át az OSK irányítását, azóta a csapat egy döntetlent és egy győzelmet könyvelhet el – ezek tartották életben a bennmaradási reményeket. „Úgy érzem, az eddigi két találkozón elég gyorsan sikerült átadnom azt, amit szerettem volna. Jászvásáron az első 20 percet leszámítva már az én elképzelésem szerint játszottak, Botosán ellen pedig győzelmi kényszerben léptünk pályára és teljesítettük a feladatot.”
Nem meglepő módon ezúttal is képes beszéddel jellemezte a helyzetet:
A statisztikák szerint azonban nem lesz egyszerű dolga a sepsiszentgyörgyieknek: az újonc Slobozia az alapszakasz során mindkét alkalommal legyőzte az OSK-t – tavaly augusztusban Sepsiszentgyörgyön 1–0-ra, idén januárban pedig hazai pályán 3–2-re.
A jó hír a szurkolók számára, hogy hosszú kihagyás után visszatért edzésbe Nicolae Păun, aki sérülése után először csatlakozhatott ismét teljes értékűen a kerethez. A 26 éves középpályás a hírek szerint rendkívül motivált, az viszont kérdéses, hogy mikor lesz újra bevethető.
A Sepsi OSK tehát az idény legfontosabb meccse előtt áll – a tét nem kisebb, mint a klub élvonalbeli tagságának megőrzése. A csapat és a város jövője egy 90 perces mérkőzésen múlhat. A megmérettetést vasárnap délután rendezik 16 órától Clinceniben, a meccset élőben közvetíti a Digi Sport 1, valamint a Prima Sport 1 tévécsatorna.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!