A múlt heti első mérkőzésen több mint egy félidőn keresztül úgy tűnt, hogy a Ferencváros számára csak formalitás lesz a Molde elleni visszavágó a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffjában. 2–0-ra vezetettek, a norvég együttes feltámadása után a találkozó 3–3-ra végződött, így óriási csata várható kedden este a budapesti Groupama Arénában a főtáblára jutásért.
A Ferencváros – amely tavaly az Európa Liga csoportkörében volt érdekelt – 25 év után juthat újra a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe. A zöld-fehérek emlékezetes BL-szereplése óta a magyar csapatok közül csak a Debrecennek sikerült elérnie a csoportkört a 2009/10-es idényben.
A párharcnak óriási anyagi tétje is van, hiszen a BL csoportkörébe jutás jelentősen több pénzt ér, mint a vesztesnek az Európa Liga főtábláján való szereplés: eddig mindkét csapat 6,4 millió eurót keresett a selejtezőben, amelyik gárda innen továbbmegy, az további 15,25 millió euróval gazdagodik, míg az EL-csoportkör „csak” 2,92 millió eurót ér.
A párharc visszavágója kedden 22 órakor a holland Björn Kuipers sípjelére kezdődik, a találkozót több tévéadó (Digi 2, Telekom 2, Look Sport 2, M4 Sport) élőben közvetíti.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!