A sepsiszentgyörgyi együttes az FCU Craiova 1948 csapata ellen játszotta az első hazai meccsét az új szezonban, a labdarúgó Szuperliga második fordulójában a hajrában Mario Rondon góljával 1–0-ra győzött.
A találkozó nem volt kifejezetten durva, mégis kétszer villant a piros lap. Az elsőt a szünet előtt a brazil Mascarenas kapta, aki csúnyán odalépett Jonathan Rodrigueznek, a Sepsi OSK középpályása nem is tudta folytatni a játékot, kórházba kellett szállítani. Aztán a 74. percben Cosmin Mateit rossz ütemű belépője után az ellenfél tizenhatosánál szintén kiállították.
Az eset következtében Jonathan Rodriguez lábában nagyon nyílt és mély seb keletkezett, de nincs szó törésről. Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója a Székely Sport érdeklődésére ismertette, Rodrigueznek legalább két hétig pihentetnie kell a lábát, ezalatt antibiotikumokat kell szednie és nem szabad edzést végezzen.
– tájékoztatott Hadnagy Attila.
A Sepsi OSK keretében a szezonkezdet után Branislav Ninaj is sérüléssel bajlódott, a szlovák védő azonban nagymértékben felépült, de egyelőre nem számolnak vele a kezdőben, míg a nyáron igazolt horvát támadó, Gabriel Debeljuh továbbra is erőnléti problémákkal küszködik, de reményeik szerint ő is mihamarabb bevethető lesz.
A háromszéki sportigazgatót arról is kérdeztük, hogy terveznek új játékost igazolni az azeri Neftci Bakuhoz szerződött Tamás Márk helyére, hiszen így megüresedett egy hely, három belső védővel maradtak.
Hadnagy Attila közölte, végső esetben az egyik új igazolás, az albán, észak-macedón Isnik Alimi is játszhat ebben a pozícióban, de az átigazolási időszak végéig lehetséges, hogy még szerződtetnek egy középhátvédet.
Rajtuk kívül a többi játékos Liviu Ciobotariu vezetőedző rendelkezésére áll a csütörtökön 20 óra 30 perctől kezdődő Európa Konferencia Liga mérkőzésre, amikor a Sepsi OSK idegenben kezdi a bolgár CSZKA Szófia elleni párharcot a második selejtezőkörben.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!