Hirdetés

Egy héten belül eldől, ki irányítja tovább a román válogatottat

Egyelőre kérdéses, hogy ki irányítja majd az elkövetkezendő időszakban a román válogatottat
Fotó: Facebook/Echipa națională de fotbal a României

A nyolcaddöntővel véget ért Románia szereplése a labdarúgó Európa-bajnokságon, a fiúk csütörtök hajnalban visszatértek az országba. A sportsajtó új szövetségi kapitány-vadászatba kezdett, természetesen Bölöni László neve is felmerült.

2024. július 04., 13:58

Edward Iordănescu szövetségi kapitány a búcsút követően a Pro TV csatornának hosszas nyilatkozatot adott, melynek végén a jövőjéről kérdezték. Ezzel kapcsolatban még nem mondott semmi biztosat, így kérdéses, hogy marad-e a válogatott kispadján.

Kapcsolódó

Hirdetés

A csapat csütörtökön hajnalban érkezett meg Mogoșoaia-i sportbázisra, ahol pár száz szurkoló fogadta őket. Rövid beszédében Iordănescu nem tért ki a részletekre, ám hangsúlyozta, hogy a családjának most nagyobb szüksége van rá, mint a válogatottnak, ez pedig arra enged következtetni, hogy elhagyja a válogatottat – írja a Digi Sport.

A szövetségi kapitány szerződése július 15-ig szól, Răzvan Burleanu FRF-elnök pedig szeretné, ha a 46 éves szakember hosszabbítana. „Edi Iordănescu nagyban hozzájárult ehhez a rendkívül fontos szakaszhoz, amelyen a válogatott keresztülment.

És bár 2022 végén egy teljesen kedvezőtlen helyzetben voltunk, már akkor láthattuk azokat a jeleket, hogy a válogatott idővel sokkal jobban fog kinézni.

Akkor még nem tudtuk, hogy kijutunk-e, de reménykedtünk benne. (...) Ezért mi, a szövetség továbbra is egyetértünk a szurkolókkal, és Iordănescuval szeretnénk folytatni. Bízunk benne, hogy egy héten belül közölni tudjuk Iordănescu jövőjét a válogatottnál. A B terv a válogatott élére ugyancsak Edi Iordănescu” – nyilatkozta Răzvan Burleanu a sportközpontban a news.ro szerint, amit a golazo.ro idézett.

•  Fotó: Facebook/NationalaRomanieiOfficial Galéria

Fotó: Facebook/NationalaRomanieiOfficial

Természetesen fáradtak vagyunk, de egyben nagyon boldogok, mivel elértük célunkat, hogy ezen az Eb-n összerakjuk az elmúlt húsz év legjobb generációját. Sikerrel tettük. Az eredmények mellett elértük, hogy a románok büszkék legyenek az országukra és a válogatottra is”

– tette hozzá az FRF első embere.

Egy statisztika szerint Romániának volt a harmadik legtöbb szurkolója Németországban (a nyolcaddöntők végén) a házigazda németek és a törökök után, a lejátszott négy meccsen megközelítőleg 125 ezer drukkere volt a lelátókon.

Visszatérve a szövetségi kapitányi kérdésre, az olasz sajtó szerint Iordănescu egy Egyesült Arab Emírségekbeli csapattal tárgyal, a Fanatik pedig kiderítette, hogy az Al-Wahda ötmillió eurós fizetést ajánlott fel. A Digi Sport szerint amennyiben Iordănescu nem hosszabbít, Adrian Mutu, Marius Șumudică, Mirel Rădoi és Laurențiu Reghecampf veheti át a helyét.

Természetesen Bölöni László neve is felmerült, miután biztossá vált, hogy a marosvásárhelyi szakember nem folytatja a francia élvonalból kiesett Metz kispadján.

A román válogatottat 2000 júliusa és 2001 júniusa között már irányító edző a sportpesurse.ro kérdésére, hogy átvenné-e Iordănescu helyét a kispadon, azt válaszolta, hogy „ez csak feltételes mód és nem hiszem, hogy egészséges lenne most erről beszélni. Én folyamatosan egyeztetek a szövetséggel, üzeneteket váltunk, nincs háború közöttünk, civilizált emberek vagyunk” – mondta Bölöni. Nyilatkozatával arra is utalt, hogy 2022 elején tárgyalásban volt a szövetséggel a román válogatott átvételéről, ám az végül nem valósult meg.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Három újonc, egy nagy visszatérő a magyar válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe.

Corbu-gól a Fradiban, újból Hagi listáján a román válogatottban

Gheorghe Hagi szövetségi kapitány közzétette a román labdarúgó-válogatott idei utolsó összetartására készülő külföldön szereplő játékosok előzetes névsorát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!