Hirdetés

Egy fél hét alatt mindent elbukott az Oțelul

Hiába a mezőnyfölényes játék, nem tudott betalálni a galaci csapat
Fotó: Facebook/SC Otelul Galati

A Román Kupa hétközi döntője után a Konferencia-ligába jutásért rendezett selejtezőben is alulmaradt a galaci labdarúgócsapat, a Kolozsvári U vasárnap két góllal győzött ellene, így az erdélyi együttes folytatja a küzdelmet az európai kupaszereplésért.

2024. május 19., 16:51

Az Oțelul szerdán a 2–2-es rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyes-párbajban veszítette el a Román Kupa nagyszebeni döntőjét a másodosztályú Vajdahunyadi Corvinullal szemben, így elszalasztotta az esélyét, hogy induljon az Európa Ligában.

Kapcsolódó

A nemzetközi porondon való részvételről azonban még nem kellett teljesen lemondjon, mivel a Szuperliga alsóházi rájátszásában elért második helyének köszönhetően selejtezőt játszhatott Kolozsvári U-val. Utóbbi csak a negyedik pozícióban végzett, de kihasználta azt, hogy a play-outot megnyerő Aradi UTA és a harmadik FC Hermannstadt sem rendelkezik európai licenccel.

Hirdetés

A vasárnap kora delutáni galaci találkozón jóval többet kezdeményeztek és uralták a játékot a hazaiak, de csak kisebb lehetőségeket tudtak kidolgozni, nem voltak igazán veszélyesek a kapura. Aztán a 27. percben büntetőhöz jutottak, miután távoli próbálkozásnál az U kapusa rossz helyre ütötte ki a labdát, majd elgáncsolta az Oțelul játékosát, Telest.

A tizenegyesnél azonban Gertmonas rögtön jóvá tette a hibáját és kivédte Rusevic lövését.

Ezt követően a kolozsváriak ugyan több kockázatot vállaltak, de a szünetig egyetlen helyzetet sem tudtak kidolgozni.

A második játékrész elején is erőltették támadásaikat a galaciak, gólt azonban a vendégek szereztek, a 62. percben gyorsan végig vitt és szépen kijátszott akció végén a csereként beállt Anselmo talált be. Hamar megvolt az esélye az egyenlítésre az Oțelulnak, de Adăscăliţei fejese kevéssel elkerülte a kaput.

Nem sokkal később pedig a kolozsváriak ismét meglepték a házigazdákat, remekül ugratták ki az argentin támadót, aki egyedül a kapussal szemben nem hibázott és belőtte a második gólját.

Ezzel eldöndötte a továbbjutás kérdését, a végéig ugyanis a galaciaknak semmi sem jött össze a kapu előtt.

A Kolozsvári U 2–0-s győzelemmel jutott tovább a selejtező második szakaszába, ahol a jelenlegi helyzet szerint (feltéve, hogy a kupagyőztes Vajdahunyadi Corvinul megszerzi az indulási jogot az Európa Ligában) a felsőházi rájátszásban harmadik helyen végzett Universitatea Craiovával találkozik, a párharc győztese indul a Konferencia-liga selejtezőjében.

Labdarúgó Szuperliga, selejtező a Konferencia-ligába jutásért:
Galaci Oțelul–Kolozsvári U 0–2 (0–0).
Gólszerző: Anselmo (62., 72.).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!