HIRDETÉS

Egy fejessel jobb volt az SZFC

Fotó: Barabás Ákos

2018. április 13., 20:36

Nem hazudtolta meg magát a kiesési rangadó: mindkét együttes küzdött, nagyon akarta a győzelmet. A jó játék elmaradt, kevés helyzetet hoztak össze. Az egyetlen találatot a házigazdák jegyezték, így óriási lépést tettek, hogy jövőre is a harmadosztály mezőnyében maradjanak.

2018. április 13., 20:36

Szép időben, mintegy 350 néző volt kíváncsi a sétatéri stadionban az FC Székelyudvarhely és a CSM Pașcani közötti párharcra pénteken késő délután. A labdarúgó 3. Liga huszonkettedik fordulójának találkozóján nagy volt a tét, mindkét gárda a tabella hátsó felében található, azért hajt, hogy ne essen ki a csoportból.

HIRDETÉS

A házigazda SZFC jobb pozícióban várta a mérkőzést, hat pont volt az előnye a vendégekkel szemben. Nem kezdett jól a Mészáros Alpár által irányított gárda, az ellenfél magához ragadta a kezdeményezést, többet volt játékban, még ha sok hibával is játszott, két ízben megszerezhette volna a vezetést.

Pop magabiztos védései kellettek, hogy maradjon a 0–0.

Az udvarhelyiek körülményesek voltak, nehezen bontakozott ki valamiféle építkezés. Az első játékrész legnagyobb lehetőségét így is Csifó hagyta ki, húszról szúrta rá, a felső lécet súrolva hagyta el a labda a játékteret.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A második félidőben sokkal határozottabb volt a házigazda, Csifó két remek szituációt packázott el: előbb a kapussal szembe mellé lőtte, majd a rossz ütemben kimozduló hálóőr feje felett próbálta meg az átívelést, ez is célt tévesztett.

A 72. percben Vízi ívelte be a labdát a kapu előterébe, Csíki Norbert közelről fejjel megcsúsztatta, az oldallécről a kapus mellett becsorgott a bal alsóba (1–0).

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A végjátékban a vendégek kitámadtak, mindent megtettek, hogy egyenlítsenek, az udvarhelyiek védelme jól zárt, a négyperces hosszabbításban pedig Pop kitornázott egy löketet.

Nyert az SZFC, ezzel pedig tovább gyűjtötte a pontokat, egyre biztosabb, hogy a soron következő idényben is lesz csapata Székelyudvarhelynek a 3. Ligában.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A lefújást követően az edző, Mészáros Alpár kifejtette, nagyon meg kellett dolgozniuk a győzelemért: „Bevallom, nem kezdtünk jól, az első félidőben ők irányítottak, a szünetben sikerült rendet rakni a fejekben.

A második felvonásban már sokkal jobban játszottunk. Munkás meccs volt, örülök, hogy betaláltunk.

Ezen diadal nagyon fontos volt, kezdjük látni a fényt az alagút végén. Persze, tudjuk, még pontok kellenek a bennmaradásért.”

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Az SZFC a következő fordulóban játék nélkül gyűjti be a három pontot, mivel ellenfele, az Avântul Valea Mărului kiszállt a bajnokságból.

Labdarúgó 3. Liga, 1-es csoport, 22. forduló:
FC Székelyudvarhely–CSM Pașcani 1–0 (0–0),
gólszerző: Csíki Norbert (72.).
SZFC: Pop Rareș – Csíki Norbert, Székely Ervin, Bogdan Mintaș, Vízi Tamás, Péter Mózes, Tankó Előd Modra Lehel (Birtalan Alpár, 85.), Györgydeák Apor (Balázsi Attila, 90.), Ion Marian Auraș, Csifó István, (Ribarics Roland, 71.).

A másik pénteki meccsen:
Bákói Aerostar–Románvásári VSK 4–2 (2–2)

További mérkőzések:
Szombaton 17 órától
CSM Focșani–Sănătatea Darabani
Szászhermányi FC–Kézdivásárhelyi KSE
Sporting Liești–Barcarozsnyói Olimpic Cetate
Galaci Metalosport–Bucovina Rădăuți 0–3 (játék nélkül)
Galaci Suporter Club Oțelul–Avântul Valea Mărului 3–0 (játék nélkül)
az FK Csíkszereda szabadnapos.

Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
M GY D V GK P
1. Bákói Aerostar 28 21 5 2 80–20 68
2. FK Csíkszereda 28 20 6 2 74–25 66
3. Galaci Suporter Club Oțelul 28 17 9 2 55–15 60
4. Románvásári VSK 28 14 4 10 68–41 46
5. Bucovina Rădăuți 28 13 6 9 41–24 45
6. Szászhermány 28 13 5 10 55–31 44
7. Sporting Liești 28 13 5 10 48–35 44
8. Barcarozsnyói Cetate 28 12 8 8 41–28 44
9. Kézdivásárhelyi KSE 28 12 6 10 69–45 42
10. CSM Focșani 28 11 8 9 47–36 41
11. Székelyudvarhelyi FC 28 10 3 15 42–49 33
12. Sănătatea Dărăbani 28 8 6 14 41–52 30
13. CSM Pașcani 28 5 2 21 27–78 17
14. Avântul Valea Mărului 27 3 1 23 29–76 10
15. Galaci Metalosport* 27 0 0 27 3–165 -12
*Galaci Metalosport büntetve 12 ponttal

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Így látták a szurkolók és a játékosok a sepsiszentgyörgyi hokivébét (videóval)

Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Átkeresztelték, új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja

Új fejezet kezdődik a sepsiszentgyörgyi labdarúgás történetében: május 10-től új néven működik tovább a stadion – a névváltozás egy hosszú távú, stratégiai partnerség első mérföldköve.

Még nem örülhetünk – Sigér góljával levegőhöz jutott a Sepsi OSK

A pályán tombolt a feszültség, a Sepsi OSK hatalmas nyomás alatt vívta ki az életben maradás lehetőségét. Sigér Dávid vezető gólja után nem csak az öröm, hanem az elszántság is uralta a hangulatot: ez még nem a végállomás. Az utolsó meccsen dől el minden.

Hol van már az FK Csíkszereda nagy menetelése? Lecsúszhat a tabella harmadik helyére

Elfocizgatott, a vezetést megszerezte az FK Csíkszereda a Resicabányai CSM otthonában a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának utolsó előtti játéknapjának meccsén. A döntetlennel ők lehetnek elégedettebbek.

Rontott még egy helyet Nyárádtő a szezonzárón

Vereséggel zárta a labdarúgó 2. Liga alsóházi rájátszásának küzdelmeit a Nyárádtői Unirea, az utolsó fordulóban 3–1-re kikapott a Nagyváradi Bihar FC otthonában, amely megelőzte a ranglistán.

A második félidőben saját kezébe vette sorsát a Sepsi OSK

Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.

A KSE három góllal bebiztosította a harmadik helyet, az OSK II. néggyel nyert

Kategorikus győzelmeket arattak a labdarúgó 3. Ligában érdekelt háromszéki csapatok: a felsőházban a KSE Bákóban biztosította be rangsorbeli harmadik helyét, míg az alsóházban hibátlan OSK II. hazai pályán hengerelt.

A Slobozia feladta a leckét és kieső helyre tolta a Sepsi OSK-t

Nem okozott gondot az Unirea Sloboziának megszerezni a győzelmet a labdarúgó Szuperligából múlt héten kiesett és a megszűnés szélére sodródott Gloria Buzău otthonában, ezzel a Ialomița megyeiek megelőzték és kieső helyre tolták a Sepsi OSK-t.

Húszéves lett a csíkszentdomokosi Buzánszky Jenő Focikupa

Idén huszadik alkalommal rendezték meg a Buzánszky Jenő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Focikupát. A székelyföldi általános iskolák számára szervezett kupa döntője a hagyományoknak megfelelően idén is Csíkszentdomokoson zajlott.

Hosszabb távra terveznek: Marco Rossi marad a magyar válogatott élén

Biztossá vált, hogy Marco Rossi a következő években is a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya marad. A szurkolók által is nagyra becsült szakember 2030-ig hosszabbította meg szerződését a nemzeti csapat élén.

Most vagy soha – az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a Sepsi OSK

Péntek este kulcsfontosságú mérkőzést játszik hazai pályán a Sepsi OSK az FC Botoșani ellen: a háromszékiek számára csak a győzelem elfogadható, ha életben akarják tartani bennmaradási reményeiket. A tét óriási, a nyomás fojtogató.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!